myBible logó myBible
Fiókom

2021. június 19., szombat

A hat császár éve

https://youtu.be/-e-R98AfSHg
„Én vagyok az Úr, az Igazság és az Élet.”
(Jn 14:6)

A Római Birodalom történetében a 238-as év volt a hat császár éve. Ebben az évben mutatkozott meg leginkább a harmadik század válságának igazi arculata. Egyetlen év alatt nem kevesebb mint hat császárt ültettek a trónra, majd gyilkoltak meg. Íme az uralkodók névsora: I. Gordianus, II. Gordianus, III. Gordianus, Maximinus, Balbinius és Pupienius.

Ezen uralkodók mindegyike háttéregyezkedések révén került a trónra, majd az őt követő császár, valamint a politikai háttérhatalmak manipulációi során vált maga is trón fosztottá. A nép számára ez igencsak furcsának tűnt, hiszen még jóformán meg sem tanulták egyik uralkodó nevét, máris jött a következő. Még az is megtörtént, hogy a pórnép tudomást sem szerzett a császárcseréről.

Válsághelyzetben azt hihetné az ember, hogy a válságot a változás és az instabilitás okozza, pedig a bonyodalmakat maga a válság szüli. Az igazi válság azonban az emberekben van, akik saját érdekeik szerint alakítják azt a területet, amelyért felelnek. A társadalmi válságokat minden időben a személyes értékek csődje és az Istentől való eltávolodás okozták. Az ember ellensége sosem várja meg, hogy az Istentől eltávolodó személy előbb megtérjen, hogy aztán sújtson rá a kísértéseivel, hanem akkor támad, amikor a leginkább sebezhető, és elkalandozik a sajátjának vélt életterületek sűrűjében.

Néha az a téves felfogás él bennünk, hogy vannak dolgok, amelyek nem Istenre tartoznak: mint például az üzleti élet, az iskola, vagy az embertársakkal ápolt kapcsolat. Azt gondoljuk, hogy ezeken a területeken nincs szükségünk Istenre, s ilyenkor mintha kilépnénk az Ő felségterületéről, és saját erőnkben, valamint a gonosz erők figyelmetlenségében bízunk. Ennél azonban nincs is nagyobb csapda!

Amikor válságot élünk át, hajlamosak vagyunk az ókori Rómához hasonlóan túlságosan könnyedén és gyakran, akár naponta is váltogatni az „uralkodóinkat”.

Elmélkedésre: Ne siesd el a dolgot, valahányszor úgy érzed, hogy le kellene cserélned a szíved, a családod és a terveid Urát, hanem előbb gondolkozz el, hogy kivel is szeretnéd helyettesíteni Őt. Ne feledd, hogy ez a világ Sátán lába előtt hever, és hogy itt te nem lehetsz a magad ura. Tehát inkább mondd a tanítványokkal együtt: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek kútfeje van tenálad.” Ez az egyetlen megoldás.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.