myBible logó myBible
Fiókom

2021. június 15., kedd

Hat nap a munkára

https://youtu.be/gpQMxOLE2g4

„Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod.” (Ésa 60:20)

A szombat parancsában van egy fontos kijelentés: „Hat napon át végezd minden dolgodat”. Megfigyelhető, hogy a hét nap legnagyobb része, vagyis hat nap a mienk. A Teremtő úgy döntött, hogy ezt az időt az ember rendelkezésére bocsátja, hogy azt saját döntése alapján igazgathassa. Mi szabhatjuk meg a tervezést, a fontossági sorrendet, a programot, stb.

Az idővel kapcsolatos döntés az ember egyik legfontosabb döntése. Isten egyszerűen előírhatott volna másodpercre pontos programot az embernek a hétköznapokra vonatkozóan, de nem tette. Ez az egyik legékesszólóbb bizonyítéka annak, hogy mennyire tiszteli az életünket. Viszont elvárja, hogy ne éljünk vissza az idővel, és ne is pazaroljuk életünk értékes pillanatait. Tanácsokkal látott el, Megváltónk pedig példát adott arra vonatkozóan, hogy miként kezdjük a napot, hogyan töltsük az időt embertársaink társaságában, és hogyan szakítanunk önmagunk számára is időt. Ha alaposabban tanulmányoznánk Jézus napi programját, megtalálnánk az egyensúlyt, és tartalommal telne meg az életünk.

Furcsa, hogy bár hat munkanap áll rendelkezésünkre, egyesek még a hetediket is munkával töltik, ami azonban nem az övék, hanem az Istené.

Olyan korszakban élünk, amikor egyre nyilvánvalóbbá válik az „időhiány”. Még nem tudjuk, hogy ez egy valós hiány, vagy csak ezzel próbáljuk igazolni zűrzavaros, minden bölcsességet nélkülöző napi programunkat, az azonban biztos, hogy a legtöbben nem határoztunk meg fontossági sorrendet, és ennek következtében minden előrelátás nélkül reagálunk az eseményekre. Napi programunk a véletlenre épít. Ebben a rohanó és elfoglalt társadalomban legnagyobb szükségünk megtanulni és rendezni a fontossági sorrendet. A zsoltáros is ezért imádkozott: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” A stresszes és megosztott elme erejét veszti, és képtelen rendet teremteni a mindennapokban.

Elmélkedésre: Aki Istennel kezdi a napját gondolatban, személyes imában, és segítséget kér egész napjára nézve, az véghez fogja vinni saját terveit, nyugalmat talál, és boldogságot nyer.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.