myBible logó myBible
Fiókom

2021. június 9., szerda

Hatnapos háború

https://youtu.be/-CR1JJOJAYU

„Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” (1Tim 1:15)

A hatnapos háború Izrael és három arab ország, Egyiptom, Jordánia és Szíria között dúlt 1967. június 5. és 10. között. Izrael legyőzte az arab szövetségeseket, elfoglalta a Gázai övezetet, a Sínai-félszigetet, a Golán-fennsíkot és Ciszjordániát. Sorrendben ez volt a harmadik arab-izraeli fegyveres konfliktus.

A győzelem megszerzésében fontos szerepet játszott Móse Daján tábornok, aki fogadalmat tett, amikor a zsidók újból bevonulhattak Jeruzsálembe: „Azért jöttünk vissza, hogy innen soha többet ne távozzunk!” Izraelnek a mai napig ez a határozott álláspontja és célja.

A hatnapos háborút el lehetett volna kerülni. Izrael akkori vezetői abban reménykedtek, hogy a világhatalmak közbelépnek, és megakadályozzák az arab szövetség csapatainak előrenyomulását és azon szándékát, hogy elszakítsák Izraelt a tengermelléki területeitől. Mivel azonban a segítségnek még a jelei sem mutatkoztak, az akkor még el nem ismert új Izrael állam hadserege saját eszközeivel oldotta meg a helyzetet. Később sokan kritizálták a különböző államok reakciójának elmaradását, amivel megakadályozhatták volna a vérontást.

Sajnos nemcsak a világpolitikában tapasztalható ilyen közömbös, tétovázó, álságosan semleges magatartás, hanem még a családokon belül is. De hasonló magatartással találkozhatunk a társadalomban, a gyülekezetben és a hitélet terén is. Sokszor halljuk a segélykérő jeleket vagy a kiáltást, de jobbnak látjuk struccpolitikát alkalmazni.

Elmélkedésre: Ne maradj közömbös, ha segélykérést halassz, ha visszaélésnek vagy a szemtanúja, és ne engedd, hogy embertársad rossz döntéseket hozzon elkeseredésében, hanem keresd a beavatkozás módját, vagy találj valakit, aki képes segítséget nyújtani a nehézségben levőnek.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.