myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 29., szombat

Az élet mint öttusa-verseny

https://youtu.be/wpH7VlGMlVM

„Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.” (Zsolt 18:3)

Az öttusa összetett atlétikai verseny, amely öt versenyszámból áll. A végeredmény a különböző futamok részeredményeinek összesítéséből alakul ki. Az öttusához a lovaglás, a vívás, a sportlövészet, az úszás és a terepfutás tartozik. Az ókori görögök által pentatlonnak nevezett verseny hajdanán diszkoszvetésből, birkózásból, távolugrásból, futásból és gerelyhajításból állt. Kezdetben úgy alakították ki a sportágakat, hogy az élet akkori fontos tevékenységi területeit foglalják magukba.

Az öttusa tágabb értelemben az élet jelképe is lehet, mivel életünk fontosabb területein hasonlóképpen megmérettetéseknek vagyunk kitéve. Életünk minden egyes szakasza egy-egy verseny: gyermekkorban válaszokat keresünk, serdülőkorban próbáljuk kivívni a felnőtt státuszt, mivel magunk akarunk dönteni; ifjú korban a tűzpróbát a családalapítás jelenti; később pedig minden nap meg kell küzdenünk saját magunk és szeretteink megélhetéséért. Születésünktől fogva életünk végéig állandó versenyhelyzetben vagyunk, és folyton győznünk kell. Aki megáll, az egyszerűen nem léphet tovább a következő küzdőtérre. Az ember nem maradhat mindig gyermek vagy fiatal. Kénytelen pontról pontra haladni előre, és minden apró csatát meg kell nyernie.

Bármennyire is szeretnénk, a megmérettetést nem lehet elkerülni. Noha úgy tűnhet, hogy a csatára egyedül is fel tudunk készülni, féltétlenül szükségünk van edzőre. Egyesek ezt megértik, és a felkészülésük során Jézus Krisztus segítségét kérik, hiszen Ő járt előttük, ezért az Ő tanításaira és vezetésére hagyatkoznak.

Elmélkedésre: Aki a véletlenek játékaként fogja fel az életet, az még a legegyszerűbb megmérettetésen is kudarcot fog vallani. Aki viszont komolyan veszi az életet, nem egyedül indul útnak, a Szentlélek fegyverzete nélkül, mivel tudja: a győzelmet nem saját képességei által vívja ki, hanem az Úrral, mert az Ő karjára támaszkodik.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.