2021. május 25., kedd
Az Ábrahám által legyőzött öt király
https://youtu.be/Kv5leZ1TXBI
„Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért, és vezérelj engemet.” (Zsolt 31:4)
A pátriárkák korában minden tartománynak volt egy uralkodója, királya. Öt király összeszövetkezett, hogy bevegyék Sodomát és Gomorát. A városokat felgyújtották, hadizsákmányt ejtettek, és magukkal hurcolták a foglyokat, közöttük Lótót és családját. Amikor Ábrahámnak tudomására jutott a dolog, nem maradhatott tétlenül, pedig Lót megérdemelte volna a szenvedést, mivel korábban ő választotta a bővizű Jordán völgyét, amikor elváltak az útjaik. A tiszteletreméltó, gazdag Ábrahám saját hadseregével indult a foglyok kiszabadítására. Az ellenséges szövetséget Élám királya, Khédorlaomer vezette. Ábrahám és három szövetségese végül győzelmet arattak, és kiszabadították a foglyokat. Miután a pátriárka hazatért a győztes csatából, emlékezetes dolgot tett: mindenéből tizedet adott Melkhisédeknek, Sálem királyának. Melkhisédek a Bibliában a Főpap Jézus Krisztus jelképévé vált.
A fent említett csatának több tanulsága van. Elsősorban: az igazán jellemes ember még akkor sem örül a másik ember bajának, ha az korábban nehézséget okozott neki. Inkább elmegy, és segít bajbajutott embertársán. Másodsorban: a hívő ember megfontoltan cselekszik. Ábrahám nem indult a csatába csupán a hadseregében bízva, hanem segítséget kért. Tehát nem szégyen segítséget kérni. Szövetségesei támogatásával végül elérte a célját. Harmadsorban pedig: nagylelkű adományai azt igazolják, hogy Ábrahám nem saját erejének vagy ügyességének, hanem Isten oltalmának tulajdonította a győzelmet. Mélységes hálát érzett, és még jutalmat sem fogadott el azoktól, akiket megmentett.
Elmélkedésre: Küzdjön bármilyen nemes célért, csak a balga ember indul egyedül a csatába. Mindig vannak mellettünk emberek, akik szívesen csatlakoznának a terveinkhez, csak le kell mondanunk oktalan büszkeségünkről és önbizalmunkról, és a segítségüket kell kérnünk. Kétszeres győzelmet fogunk aratni: elérjük a kitűzött célt, és másoknak is alkalmat adunk fontos dolgok megvalósítására. A segítőink hálásak lesznek ezért.