2021. május 18., kedd
Ötórai tea
https://youtu.be/lna5IPJETaA
„Isten hozza vissza a száműzötteket.” (Zsolt 68:7)
Anna Marie Stanhope bedfordi hercegnő volt az, aki Viktória királynő idejében elhatározta, hogy a szerény ebéd miatt a vacsora előtt is beiktat egy teázást. Mivel a két étkezés közötti időszak felét a délutáni öt órában állapította meg, nem kellett sok időnek eltelnie, és az új teázási szertartásra máris ráragadt az „ötórai tea” megnevezés. Kezdetben a szolgáknak valósággal be kellett lopniuk a teáscsészéket a hercegné szobájába, később aztán a hölgy maga hívta meg a barátait is egy teára. Mivel egyrészt az éhség enyhítése volt a cél, jó alkalom adódott finom falatok elfogyasztására is. Így tehát vajas kiflit vagy szárazsüteményeket is felszolgáltak. A szertartás népszerűsítését hivatott szolgálni a meghívás tartalma is, amely nagyjából a következőképpen hangzott: „Meghívjuk önt egy teára és egy kerti sétára.” Később a teázási szokás rugalmasabbá vált az időpont tekintetében, de számos helyen megtartotta az eredeti megnevezést, ami ezúttal jelképesen egy elegáns, protokollmentes baráti találkozást fed némi falatozással, és persze az elmaradhatatlan pletykákkal „fűszerezve”.
A mi kultúránkban azonban a tea nem feltétlenül ugyanezt képviseli. A tea általában a gyógynövényeket juttatja eszünkbe. Ennek ellenére az utóbbi időben egyre több teázó nyílt a környékünkön is.
Ne feledd, hogy Izraelben is szokás volt meghívni a barátokat egy közös étkezésre és beszélgetésre. A gazdag Lázár például egyszer meghívta magához a Mestert. Némely esetben a Megváltó elfogadta olyan emberek meghívását is, akiket szegénynek, bűnösnek tartottak, de például a vámszedőket is meglátogatta. Jézusnak nem számított a meghívó személy rangja, sem az, hogy a nap mely időszakára szólt a meghívás, mivel Ő szívesen és örömmel tett eleget a meghívásnak.
Elmélkedésre: Vannak olyan ismerőseid, akikkel időnként összejöhetnétek egy beszélgetésre, vagy egy sütemény, esetleg egy gyümölcssaláta elfogyasztására? Vagy talán azt gondolod, hogy az efféle barátság nem keresztényi, sőt haszontalan? Tudnod kell azonban, hogy nem csak a virtuális barátságok hoznak elégtételt. Sokkal értékesebbek és kielégítőbbek azok a kapcsolatok, amelyeket egy csésze tea és némi aprósütemény mellett ápolunk.