2021. május 16., vasárnap
Öt talentum
„És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” (Jel 22:12)
Az evangéliumok egyik legismertebb példázata szerint egy gazda hosszú útra készült, ezért elhatározta, hogy a szolgáinak arany talentumokat oszt ki: az egyiknek ötöt, a másiknak kettőt, míg a harmadiknak egyet. Nem ismert, hogy tudták-e egymásról, hogy mennyit kaptak, de elképzelhető, hogy igen. Valószínű, hogy a gazda megbízott abban a szolgájában, akinek a legtöbb talentumot adta. Első látásra azt hihetnénk, hogy mivel a legtöbb talentummal rendelkezett, a következőképpen gondolkozott: míg a többiek elérik az én szintemet, nyugodtan lazsálhatok és szórakozhatok. Csakhogy épp az ellenkezőjét teszi: dolgozni kezd, és befekteti a kapott talentumokat. Kockázatot vállal, mert a kapott ajándékot majd vissza kell adnia, és ha mindent elveszít, neki kell előteremtenie azt az összeget.
Sikere láttán arra következtethetünk, hogy a gazda jól ismerte őt. A kapott érték napról napra gyarapodott. Tudta, hogy amikor a gazda hazatér, ő felemelt fejjel, boldogan állhat elé, és ura büszke lesz rá. Általában akkor érzünk ösztönzést, amikor valaki bizalmat fektet belénk. Ilyenkor igyekszünk megtisztelni a kapott bizalmat. Felmerül azonban a kérdés: kisebb mértékű felelősség is képes motiválni bennünket, vagy ellenkezőleg, úgy érezzük, hogy hátrányos megkülönböztetésben volt részünk?
Minden attól függ, hogy már a feladatok kiosztása előtt mennyire tudatosult bennünk a felelősségérzet. Az lenne a legésszerűbb dolog, ha időnként odafigyelnénk arra, hogy mit kezdünk az apró, szokásos, mindennapos elvárásokkal, feladatokkal. Örömmel teszünk ezeknek eleget? Szívesen végrehajtjuk a már elkezdett feladatot? Próbálunk többet megtenni annál, amit elvárnak tőlünk?
Elmélkedésre: Ha a feladatokat kötelességnek tartjuk, és csak azért teszünk eleget a kötelességeinknek, hogy kipipálhassunk egy-egy megvalósítást, akkor sosem lesz részünk abban az örömben, hogy mások higgyenek bennünk. Embertársainknak meg kell adnunk a lehetőséget arra, hogy megláthassák a képességeinket, és jeleznünk kell feléjük, hogy megéri kockázatot vállalniuk és nagyobb értéket a kezünkre bízniuk. Ha másoknak nincs bátorságuk hinni bennünk, azt jelenti, hogy nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy merjenek kockázatot vállalni. „Kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután!” – hangzik a bátorítás.