2021. május 13., csütörtök
Öt ujj
https://youtu.be/HMOSALYOxl4
„Az erős kézíjasokat megrontja, és a roskadozókat erővel övezi fel.” (1Sám 2:4)
Az egészséges ember kézfején öt ujj található. Van azonban olyan személy is, akinek eggyel több ujja van. Ilyen volt például Og, Básán királya. A leírás szerint Og kifejezetten magas ember volt, ezért még az ágyát is vasból készítették, ami igen ritka anyag volt abban az időben.
Bár a szokásosnál több ujja volt, mégsem tartotta magát furcsának, sőt ellenkezőleg, úgynevezett hibájának eredményeképpen a különleges emberek közé soroltatott: az átlagembereknél erősebb volt. Ezzel a királlyal az izraelitáknak is meg kellett küzdeniük, és épp a különlegessége miatt rettegtek tőle. Aztán amikor végül diadalmaskodtak fölötte, győzelmük annál édesebbnek tűnt. Legnagyobb vitéz harcosuk veresége láttán a kananeus királyok pánikba estek.
Azóta a világ megváltozott. Ha nem vagy olyan, mint a többség, ha alacsonyabb, esetleg magasabb vagy az átlagnál, ha nagyobb az orrod vagy a füled, ha szeplő borítja az arcodat, az emberek furcsán néznek rád, pedig nem magadtól választottad ezt a különcséget. A civilizált társadalmakban azonban – legalábbis látszatra – már nem tesznek különbséget ember és ember között, egyformán tisztelik a különleges személyeket mind a társadalomban, mind a családban.
Isten családjában egyformán helyet talál magának alacsony és magas, a legnagyobb vitéz és a legkisebb gyermek is. Valaki azt mondta, hogy igazából mindenkinek van titkolni valója, és ez egyeseknek sikerül is, másoknak viszont nem, azonban alapvetően olyannak látjuk magunkat, amilyenek vagyunk.
Tápláltál-e előítéletet valaki iránt a testi különbözősége vagy a fogyatéka miatt? Mit gondolsz, hogyan érezheti magát egy ilyen személy, amikor kíváncsiskodó szemek szegeződnek rá? Tapasztaltál-e már feléd irányuló előítéletet vagy megvetést? Mit gondolsz, hogyan lehetne változtatni ezen a magatartáson?
Elmélkedésre: Pál apostol tökéletesen összefoglalta azt, hogy Isten világában milyennek kell lennie az ember hozzáállásának: „Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős”. „Mindenre van erőm a Krisztusban.”