2021. május 10., hétfő
Legtöbb öt szett
https://youtu.be/iaeoUEZPB8s
„A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar.” (Róm 16:20)
A teniszmeccsek három vagy öt szettből állnak, a női tornák mérkőzései általában három, a férfiak közti mérkőzések pedig öt szettből (nők esetében lehet két szett is, ha mindkettőt az egyik játékos nyeri meg, illetve a férfiak esetében három vagy négy is, amennyiben az egyik versenyző az öt szett több mint felét megnyerte). A teniszmérkőzés hossza tehát attól függ, hogy mennyi idő alatt képes egy játékos vagy egy páros megnyerni a szettek több mint felét. A mérkőzés addig tart, amíg valamelyik fél bebizonyítja: őt már nem lehet legyőzni, vagyis az eredményt már nem lehet visszafordítani, következésképpen az elért eredmény már véglegesnek tekinthető.
A világegyetemben a Grand Slam-tornáknál vagy a Davis-kupa mérkőzéseknél is egy sokkal magasabb szintű „mérkőzés” zajlik. A Jelenések könyve ezt a mérkőzést háborúnak, küzdelemnek nevezi. Lucifer, a Sárkány lázadást szított, és háborút indított Isten ellen. Bár ő is teremtett lény, mégis odajutott, hogy csatára hívta ki a Teremtőt, ráadásul sokakat meggyőzött arról, hogy csatlakozzanak az ő csapatához. És mint várható volt, Lucifer elveszítette a küzdelmet, ám ez a harc túlságosan hosszúra nyúlt. De nem azért, mert Isten nem pusztíthatta volna el egy pillanat alatt a lázadót és a bukott angyalokat, hanem azért, mert az egész világegyetem előtt be kellett bizonyosodnia, hogy kinek van igaza, és ki az, aki hazudik. Az igazságra a Golgotán derült végre fény, amikor a kereszten függő Üdvözítő a küzdelem végén kijelentette: „Elvégeztetett!” És attól a pillanattól kezdve az eredményt többé nem lehet visszafordítani. Sátán örökre elvesztette a csatát.
Elmélkedésre: Bár úgy tűnik, hogy az ördögnek még mindig nagy ereje van, és győzhet, ne feledd: a golgotai kereszt révén Sátán már csak egy legyőzött ellenfél. Levettetett a földre, és itt fog elpusztulni, amikor majd az egész világegyetem előtt fölötte is elhangzik az ítélet. Bármennyire is szeretné, hogy rettegjünk az erejétől, tudnunk kell, hogy Sátán sokkal gyengébb, mint az a kisgyerek, aki térdre borulva Jézushoz imádkozik. Saját erőnkkel sosem győzhetünk, de Urunk erejére és oltalmazó karjára támaszkodva Sátán nem győzhet le bennünket.