2021. május 6., csütörtök
Fele annyian sem
https://youtu.be/ZbH6FkOxspU
„Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” (Mt 10:39)
A Sodoma és Gomora elpusztítására küldött angyalok előbb felkeresték Ábrahámot, Isten barátját, és közölték vele a tervüket. Ábrahám megpróbálta kialkudni a város megmentését, mivel ott élt Lót családja. Arra gondolt, ha elmondja az angyaloknak, hogy a városban élnek hűséges, jó emberek is, akkor megszánják a várost, és lemondanak a pusztító tervről. Először ötven igaz embert említett, aztán csökkentette a számot egészen tízig. Arra gondolt, hogy Lót meg a felesége és a lányai, akik már biztosan családot alapítottak, a gyerekeikkel együtt talán lesznek ennyien. A valóságban azonban még fele ennyi, azaz még öt igaz ember sem találtatott a városban. A vejei azt hitték, hogy Lót viccel, ezért miután még a felesége is hűtlennek bizonyult, csak ő és a két lánya menekült meg.
Ez egy szomorú családi történt, mivel még a városból megmenekült személyek is elbuktak: Lót megrészegedett, a lányai pedig becstelen magatartásra vetemedtek.
A történet még szomorúbb része azonban Lót rossz döntése, amit önző módon hozott meg, amikor vállalta a züllött közösségbe való költözést. Igaz, hogy még mindig Istent imádta, de az új környezet negatív hatással volt a hitére és a családjára. Előbb kész volt feláldozni a lányait, hogy megvédje az angyalokat, majd képtelennek és hiteltelennek bizonyult, hiszen nem tudta meggyőzni a vejeit a közelgő veszélyre vonatkozóan, végül pedig megittasodott, és súlyos hibákat követett el.
Elmélkedésre: Az általunk választott környezet és hely bár első látásra ártalmatlannak tűnik, mégis veszélyeket tartogathat. Talán kellően érettnek képzeljük magunkat ahhoz, hogy holmi kísértés kifogjon rajtunk. A valóság azonban az, hogy a körülöttünk zajló események észrevétlenül befolyásolnak, különösen akkor, ha negatív eseményekről van szó. Számunkra egyáltalán nem közömbös semmi, amit látunk vagy hallunk, még ha nem is figyelünk rájuk. Nem bölcsességre és szilárd kitartásra vall, ha azt gondoljuk, hogy bennünket semmi sem érinthet, sőt, inkább éretlenségünket és felületességünket igazolja. Nem jelent gyengeséget, ha félünk a rossz hatásoktól, hanem ellenkezőleg, a lelki elővigyázatosság és tisztánlátás bizonyítékát képezi.