myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 1., szombat

5G

https://youtu.be/OPPGyN27UU8
„Vegyétek föl magatokra az én igámat… és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.”
(Mt 11:29)

A kommunikációban használatos technikai kifejezések javarészt ismeretlenek számunkra. Sok esetben nem is értjük a jelentésüket, és csak azért használjuk, mert mindenki ezt teszi. Amikor egy távközlési szolgáltatásokat nyújtó céggel kötött szerződésünk lejár, a szolgáltató általában egy többé-kevésbé vonzó ajánlatot tesz, amelyben minden esetben feltűnik a „G” jelölés. Két- vagy háromévente jelennek meg az újabb „G”-k, vagyis a 2G, a 3G, a 4G. Az átlagember számára azonban ezek a „G”-k nem sokat jelentenek a képfelbontáson, valamint a készülék memória-tárhelyének megterhelésén kívül. A megnevezés azonban csábítóan hangzik, miközben azt sem tudjuk, hogy egyáltalán származik-e valamilyen hasznunk a beígért szolgáltatásból.

Bizonyos ideje egyre több szó esik az ötödik generációs, vagyis az „5G”-s technológiáról, amely azt ígéri, hogy az adatátvitel jelentősen javulni fog, különösen az egészségügyi felhasználások terén, illetve olyan területeken, ahol egyébként több szakemberre lenne szükség. Sokkal gyorsabb és pontosabb adatátvitelt ígérnek tehát. Könnyebbé válnak majd a távműveletek, és ekképpen olyan szakemberek szolgáltatásai lesznek elérhetőek, amelyekhez korábban nem volt lehetőségünk hozzájutni. Milyen lenne például, ha Ben Carson, akihez nagyon nehezen lehet időpontot szerezni, a technológia segítségével a világ másik végén található személyt műthetne meg?

Mindezek ellenére vannak a világon olyan vezetők, akik politikai okokból ellenzik ezt a fajta fejlődést, és teszik ezt csupán azért, mert nem ők a kezdeményezők. Az emberiség történelmében sokszor megtörtént már, hogy a balga büszkeség a fejlődés és a jólét útjába állt. Egyesek mindenkinek megtiltják azt, amit ők maguk nem értenek meg, vagy nem fogadnak el.

Elmélkedésre: Megtörténhet, hogy egy adott pillanatban azt kell megállapítanod, hogy egy másik személynek a tiednél jobb ötlete támadt, ami ráadásul megfelelő támogatással mindenkinek a hasznára lehet. Ilyenkor az is megtörténhet, hogy veszélyeztetve érzed magad, nyugtalanság vesz erőt rajtad, és arra gondolsz, hogy talán őt jobban fogják értékelni, ha bebizonyosodik, hogy az ötlete életképes? Gondolkozz el, hányszor kellett veszítened az irigységed vagy a büszkeséged miatt, ami vagy elutasításra, vagy még súlyosabb következményekkel járó gesztusokra késztetett. Csak gondolkozz el, nem kell nyilvános beismerést tenned!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.