2021. április 29., csütörtök
Zenei kvartett
„Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekszik, mint a cédrus.” (Péld 92:13)
Bármely zenei együttesnek eleget kell tennie néhány fontos alapfeltételnek: minden tagnak ismernie kell a zenei nyelvezetet, ismernie kell a saját és a többi szólam partitúráját, emellett pedig kellő időt kell szánnia a gyakorlásra is. Sokkal nehezebb zenekarban játszani, mint szólistának lenni. Az önző természetű ember nehezen alkalmazkodik, és általában nehézséget okoz a csoportnak.
A zenei kvartettben minden tag fontos partitúrát játszik. Nem játssza mindenki a dallamvonalat, ezért van szükség az altra, a tenorra és a basszusra is. Ám egyik sem alávalóbb a másiknál. Csak a hozzá nem értő személyek számára tűnik fontosabbnak az, aki az első szólamot játssza. Minél kisebb egy csoport, annál pontosabban és helyesebben kell, hogy előadjanak a tagjai. Ebben az esetben az előadó nem élvezheti egy erőteljes hangzású nagyzenekar játékát, amely esetenként akár el is kendőzheti a személyes, apró hibákat.
A kvartettet általában nem vezényli karmester. Az előadás a csapattagok közt kialakult kommunikáción alapszik. Ilyen például a lélegzetvétel, amiből már kikövetkeztethető a kezdőlépés. Az előadás reflexszerűvé válik, és fel sem merülnek összhangzattani problémák. Ilyen szempontból nem érhet el kiváló eredményeket az a csoport, amely nem hajlandó közös próbákra, legyen szó bármilyen tehetséges művészekről is. Ők csak rövidtávon improvizálhatnak, hosszú távon egy ilyen együttes nem lesz életképes.
Elmélkedésre: Ahol több mint egy személy közös munkája folyik, ott a siker érdekében önmegtagadásra és együtt munkálkodásra van szükség. Ha úgy érzed, hogy önző vagy, és csak a magad érdekeivel és hírnevével törődsz, akkor ne csatlakozz egy ilyen csapathoz. Az önmegtagadás nem jön magától. Egyedül gyakorlattal és jóindulattal lehet ezt elérni, tehát bárkinek lehetősége van ezt megtanulni és alkalmazni.