Négy líceumi év

https://youtu.be/pJDveP1GGCk
„És leszel dicsőség koronája az Úr kezében.” (Ésa 62:3)

A líceumi évek a legszebb életszakaszt jelentik némelyek számára. Ennek ellenére vannak olyanok is, akiknek nem a legkellemesebb emlékek jutnak eszükbe ebből az időszakból. Az ok: társaik magatartása. Ebben a szakaszban könnyen sérül a személyiségünk, ami bizonyos mértékben érthető. A líceumi időszakra tehető ugyanis az a folyamat, amikor a gyerekből előbb serdülő, majd ifjú, végül pedig felnőtt lesz. Gyakorlatilag ekkor már felnőtteknek kijáró tiszteletet és elbánást várunk el társainktól. Magunk akarunk dönteni, választani a ruházattal vagy a barátokkal kapcsolatosan, befektetéseket akarunk eszközölni, pedig még nincs is saját jövedelmünk, ezért a családtól függ az életünk.

Nem a gazdasági problémák a legnehezebbek, viszont ezek sem elhanyagolhatók. Ebben az életszakaszban leginkább a velünk egykorúak negatív magatartása esik a legrosszabbul. Az új élethelyzetben azok kezdenek furcsán reagálni, akik hasonlót éltek át gyermekkorukban, vagy akiknek a szülei túlságosan tekintélyelvű nevelést alkalmaztak, és nem hagyták gyermekeiket dönteni, szabadon érvényesülni. Vannak olyanok is, akik elkezdenek fejlődni, és élnek is az új lehetőségekkel, mások viszont rossz irányba indulnak el. Ha valaki szóbelileg vagy fizikailag bántalmaz téged, vagy tanúja vagy annak, hogy egyik társadat gyalázza, gondolj arra, hogy az illető talán hasonló elbánásban részesült a családjában, és most csak ki akar törni az akkori elfojtottságból. Mindez enyhítő körülmény lehet ugyan, de még így sincs joga bántalmazni vagy gyalázni másokat. Jogod, sőt kötelességed ezt megakadályozni.

Elmélkedésre: Pál apostol határozott tanácsot adott Timótheusnak: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse!” Ez nem másokra vonatkozott, hanem elsősorban az ifjú Timótheusra, akinek vigyáznia kellett arra, hogy a többiek tiszteljék őt. Nincs maradásod egy olyan csoportban, ahol nem tisztelnek.