2021. április 13., kedd
Négyütemű motor
https://youtu.be/2f_o85zr5Og
„A telhetetlen lélek háborúságot szerez; aki pedig bízik az Úrban, megerősödik.” (Péld 28:25)
A belsőégésű hajtóművet Nikolaus August Otto találta fel. Ez a szerkezet kellő hatékonysággal képes elégetni a hengerbe áramló üzemanyagot. Valószínűleg már a feltaláló előtt felmerült a négyütemű motor kifejlesztésének ötlete, viszont Otto volt, aki elsőként azt meg is alkotta.
Az Otto-motort eredetileg egy álló gépezet meghajtására tervezték, csak később építették át gépkocsiba, majd fejlesztették ki négyütemű változatát. A feltaláló álló hajtóműként adta el, amit a gépkocsigyártók fejlesztettek tovább.
Kezdetben az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a dugattyúk lineáris mozgását hogyan lehet körkörös forgássá alakítani és különböző gépezetek meghajtására használni. A másik kihívás – amit a feltaláló remekül megoldott – az volt, hogy úgy égjen el az üzemanyag, hogy a motoron kívül ne lobbanjon lángra, és ne okozzon ellenőrizhetetlen robbanást. Otto megtalálta a megoldást: hajszálpontos, épp a szükséges pillanatban gerjesztett szikrával. Így ellenőrzése alatt tudta tartani a folyamatot, sőt mi több, hasznos energiát nyert belőle.
A négyütemű hajtóművek egyik titka a gyújtás pillanatának pontos beállítása. Hibás beállítás esetén vagy nem működik a motor, vagy hiba csúszik a vezérlésbe, ami jelentős károkat okozhat.
Elmélkedésre: Ezen a világon nem vagyunk egyedül, ami azt jelenti, hogy függünk másoktól, és mások is függnek tőlünk. Ha készek vagyunk összehangolni társainkkal a programunkat és a terveinket, számos dolgot valósíthatunk meg, sőt hatalmas erőt fejthetünk ki, amely nekünk és a közösségnek is hasznot hoz majd. Ha nem vagyunk hajlandók a mi kevéske erőforrásunkkal társulni a családhoz vagy a társadalomhoz, akkor csak parányi eredményt fogunk elérni, és egész életünkben a kudarcaink okozta frusztrációk fognak követni bennünket. Azoké a jövő, akik készek az együttműködésre!
Amikor a Megváltó kiküldte tanítványait a nagy missziómunkára, azt javasolta, hogy ne magányosan keljenek útra, hanem még az imádkozásban is törekedjenek az egységre.