myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 12., hétfő

A negyedik parancsolat

https://youtu.be/oyF5CSD4be0
„A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk.”
(Zsolt 119:165)

A parancsolatok életünk egy-egy vetületére vonatkoznak. A negyedik parancsolat a pihenésről és az Istennel való kapcsolatról szól.

Miért van szükség egy pihenéssel kapcsolatos parancsolatra? Miért nem elég, ha csupán egy értesítést kapunk, miszerint kivehetünk egy szabadnapot, és élünk is a lehetőséggel? Nos, az élet jócskán bebizonyította, hogy ez nem elég, mivel az ember nem törekszik az egyensúlyra, és nem is tudja azt megtartani. Annyira szeretünk tönkretenni mindent, hogy már saját magunkat is szinte tudatosan romboljuk. A Teremtő jól ismer bennünket. Már kezdetben tudta, hogy szükségünk lesz egy támpontra, amit követve elkerülhetjük a túlzásokat. Tudta, hogy a Tőle kapott szabad akaratból kifolyólag tőlünk bármi kitelik.

Isten biztos akart lenni abban, hogy a munka és a pihenés egyensúlyban lesz az életünkben, ezért egy jól meghatározott időbeosztást hozott létre, amelyet külön parancsolatban rögzített. És ez lett minden idők egyik legvitatottabb parancsolata.

A legtöbb ember számára a szombatra vonatkozó negyedik parancsolat igazi próbakövet jelent. Sátán mindig is azért küzdött, hogy hatályon kívül helyezze ezt a parancsolatot. Ennek egyszerű oka van: a szombat megújulást hoz az embernek egy hosszú munkás hét után, és ettől boldogabb lesz, ami kifejezetten zavarja a mi ellenségünket. Sátán ellenszegülésének második, talán még erőteljesebb oka az, hogy Isten a szombatot az emberrel való különleges találkozás napjának szánta. Ennek értelmében a hetedik nap nem a mienk, hanem Istené. Ő akarja azt nekünk ajándékozni, de azért tartotta meg saját magának és a saját uralma alatt, hogy megvédhesse.

Elmélkedésre: Képzeld el, hogy a szombatnap egy üres lakás, amelyet Isten felajánl neked, hogy abban lakhass egész életeden át, de csak haszonélvezőként és nem birtokosként. Különleges tárgyakkal bútorozhatod be, de nem változtathatsz a szerkezetén, és nem használhatod, csak a Tulajdonos által előírt célra. Örülj mindannak, amit kaptál Tőle, örülj az Ő jelenlétének, és hívd meg Őt még az ünnepnapokon is az életedbe!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.