2021. március 20., szombat
Trilógia
„Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges.” (Zsolt 33:20)
Trilógiának nevezzük egy szerző három egymást követő irodalmi vagy zenei alkotását, amelyben a szereplők ugyanazok. Barbu Ștefănescu Delavrancea írta a Moldova trilógiája című történelmi drámasorozatot, amely három színdarabból áll: Napnyugta (1909), Vihar (1910) és Esthajnalcsillag (1910). A mű főszereplői a következők: Ștefan cel Mare, Stefăniță-vajda és Petru Rareș. A szerzőnek szándékában állt trilógiát írni Havasalföld történelméről is, amelynek főszereplői Mircea cel Bătrân, Mihai Viteazul és Vlad Țepeș lettek volna.
Ez a fajta alkotási modell önmagában nem új keletű. A Bibliában is találni ugyanazon írótól származó sorozatot, és ha arra gondolunk, hogy egy trilógia alapját egyazon téma képezi, akkor kijelenthetjük, hogy a teljes Szentírás a maga 66 ihletett könyvével egyedi irodalmi kategóriába sorolható, hiszen a szerzője lényegében maga Isten.
Számunkra fontos ismerni a világ eredetét és keletkezését, valamint az azt követő történelmet. Láthatjuk a jó és a gonosz erői között fokozatosan kibontakozó nagy küzdelmet, és lépésről lépésre szemlélhetjük, ahogy Sátán leleplezésre kerül és elveszíti a csatát. De látjuk magunkat is, mint nagy szerepet játszó apró hangyákat ebben a drámában, amelynek csupán egyetlen végkifejlete lehet: az egyetemes összhang visszaállítása, és az isteni képmás helyreállítása a bűntől megrontott emberben.
A bibliai könyvek célja bemutatni az embernek a rendelkezésére álló lehetőséget. Az egész Biblia a világegyetem egy másik dimenziójából származó eredendő bűnről beszél, amely bűn azonban az ember döntése miatt ide, a földünkre összpontosul.
Elmélkedésre: Ha történelmünk kötetei nem kapcsolódnának egymáshoz, elvesztődnénk az igazság morzsái között, s így odaveszne a hitünk is. Mivel a Biblia egy huszonkétszeres trilógia, így ez a legösszetettebb alkotás, ami az ember számára íródott. Ugye nagy kár lenne nem elolvasni?