2021. március 8., hétfő
A harmadik parancsolat
„Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.” (Jn 14:18)
A harmadik parancsolat értelme a zsidó rabbik szerint a következő: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét nem fogod hiába felvenni.” Vagyis: a hívő ember nem fog annyira eltávolodni Istenének nevétől, hogy az élete nélkülözze az Úr jelenlétét.
Egyesek szerint Isten olyan messze van, hogy már nincs is kapcsolata mindazzal, ami velünk történik. Elszakadt a világunktól, így nincs lehetőségünk kapcsolatot teremteni Ővele és az Ő világával. Noha ez teljes egészében téves felfogás, aminek a Szentírás is ellentmond, Sátánnak mégis kifejezetten fekszik. Tudja, hogy ha azt képzeljük, hogy Isten el van szakadva világunktól, könnyen erőt vesz rajtunk a csüggedés, elhagyatva érezzük magunkat, és erkölcstelen magatartásra is hajlamosak leszünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Isten úgyis mesze van és nem lát bennünket. Ez vonzó csapda, amely Istent egy távoli sivatagba helyezi át, és ezzel lehetővé teszi a lelkiismeretünk elhallgattatását. Ha úgy érezzük, hogy nincs a közelben vagy nem figyel ránk, csökken az éberségünk, alacsonyabb szintre helyezzük a bűnnel szembeni ellenállásunk mércéjét, következő lépésként pedig teljesen megfeledkezünk Róla.
Ha valakit elfelejtesz, az a személy egyre kevésbé lesz fontos számodra, és már találkozni sem akarsz vele. Így válhat számunkra Immánuel, a „velünk az Isten” csupán egy távoli, kevésbé hiteles illúzióvá. Ha Sátánnak sikerülne ilyen mértékben kitörölnie Isten képét az elménkből és a szívünkből, lelki sötétségbe és gyógyíthatatlan erkölcstelenségbe sodorhatna.
Elmélkedésre: Figyelem! Az Istentől való eltávolodás nem egy pillanat alatt következik be, hanem fokozatosan, észrevétlenül, apró lépésekkel! Ha most újra meghívjuk Őt az életünkbe, a mennyei Atya késedelem nélkül megkeres bennünket.