myBible logó myBible
Fiókom

2021. február 27., szombat

A monoklitól a szemüvegig

https://youtu.be/tEL4pqvDLP4
„Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsid 9:14)

Az olasz Salvino Degli Armati találta fel az optikai lencsét, bár az is igaz, hogy még a hajdani Ninive helyén is találtak lencsének látszó áttetsző tárgyakat. Tudott dolog, hogy a közismerten rövidlátó Néró egy lencsealakúra csiszolt smaragdon keresztül figyelte az arénában zajló küzdelmeket. A mai közönséges szemüveg azonban a múltban nagyon sok embernek nem állt rendelkezésére. Talán emlékszel még Pál apostol esetére, aki a damaszkuszi úton szenvedett látáskárosodást (amit később Isten által megengedett tövisnek nevezett), vagy Jákob egyik feleségére, Leára, akinek szintén szemüvegre lett volna szüksége.

Ha jobban belegondolunk, minden egyes nemzedéknek és minden történelmi időszaknak megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Lehet, hogy a múltban nem volt ilyen sok betegség, mint ma, de nem volt ilyen sok orvos sem, hogy a gyógyászati eszközökről ne is beszéljünk. A fejlődéssel együtt azonban mintha a betegségek is egyre bonyolultabbak lennének, és a számuk is megnőtt. Amikor úgy tűnik, hogy már megtaláltuk egy betegség gyógymódját, máris megjelenik három még súlyosabb halálos kór. Ez is csak annak a jele, hogy Földünk a pusztulás felé halad, és hogy az ember nem fejlődik, hanem az egyre nagyobb ismerete ellenére is csak folyamatosan romlik az állapota.

Figyeld meg azt, aki szemüveget visel (vagy nézz a tükörbe), és gondolkozz el azon, hogy milyen fontos szerepe van ennek a két egyszerű lencsének. Nélküle egyes emberek csak elferdítve látnák a világot, kellemetlenül éreznék magukat, vagy akár veszélyessé válna a mindennapi életük. Isten azonban képességekkel ruházott fel egy embert, hogy meg tudja alkotni ezt a fontos segédeszközt. Urunk lépést tart az emberi szükségletekkel, és a történelmi időszakok során mindig leleményes újdonságokkal próbálta ellensúlyozni az emberi élet hanyatlását. Azok az emberek, akik az Istentől kapott képességeik felhasználásával képesek fontos dolgok elkészítésére, elismerik, hogy Isten volt leleményességük forrása.

Kihívás: Jelképes értelemben mindannyian a saját lencsénken át látjuk a világot. Ennek tudható be, hogy annyira eltérő dolgokat látunk. Ezt ne feledd el ma, ha mégis úgy gondolod, hogy a másik ember nem a leghelyesebben látja a dolgokat. Tanúsíts sokkal több toleranciát és megértést embertársaid iránt!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.