myBible logó myBible
Fiókom

2021. február 10., szerda

Másodpilóta

https://youtu.be/JaHoxerEPiE
„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek.” (Zak 12:10)

A hajóskapitánynak vagy a repülőgép parancsnokának, főtisztjének helyettesét általában másodparancsnoknak vagy másodpilótának nevezik. Első látásra úgy tűnhet, hogy a másodpilóta munkája ott kezdődik, ahol a parancsnoknak lejár a szolgálati ideje, ám ez nem egészen így van. A valóságban ketten, egy időben vezetnek, irányítanak. A hosszú út során mindkettőnek megvan a saját felelősségi köre, és olyan feladatok elvégzésében működnek együtt, amiket egyedül senki sem végezhet el sikeresen.

Az egymás elleni versengésnek súlyos következményei lehetnek, emberéletek vagy javak elvesztését eredményezné. Az együttműködés leckéje az egyik legkényesebb feladat. Tiszteletet, hozzáértést és készséget követel, de köze van a büszkeséghez, az ambícióhoz vagy a hozzá nem értéshez is. A két kulcsfontosságú személytől függ, hogy mennyire készek saját személyüknél fontosabbnak tartani a küldetést. A mindennapi életben mindannyian a másodpilóta szerepét kaptuk. Vannak helyzetek, amikor jellemünknek próbán kell átmennie, vagy együtt kell munkálkodnunk bizonyos tervek véghezvitelében, amelyek során nem a saját személyünk kerül előtérbe, nem bennünket látnak az emberek, és amely nyomán semmi különös jutalomban nem részesülünk.

Még a családon belül is időnként felcserélődnek ezek a szerepek, például a szülők között, de még a gyermekekkel ápolt viszonyban is. Biztosan te is voltál már „másodpilóta”, még ha nem is tudatosult benned. Az élet nem írat alá velünk szerződést a vállat szerepekre vonatkozóan, és nem is figyelmeztet, hogy milyen feladat vár ránk, hanem egyszerűen, az adódó pillanatban fel kell vállalnunk egy bizonyos feladatot, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk. Néha másoktól kell tanulnunk, más esetben tőlünk tanulnak emberek, így hát a szerepcserére természetes módon, őrségváltás vagy a feladatok leosztása nélkül kerül sor.

Kihívás: Próbálj a jövőben jobban odafigyelni, és vedd észre ezeket a fontos pillanatokat! Lehet, hogy épp ma kell egy nagyon fontos feladatot elvállalnod. Ne engedd, hogy büszkeséged vagy becsvágyad befolyásolja a döntésedet és a szolgálatkészségedet! A közös siker öröme sokkal nagyobb és mélységesebb a személyes sikerélménynél.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.