2021. február 5., péntek
Utazási jegy a másodosztályra
„És megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, és könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket.” (2Krón 7:14)
Az emberek elsöprő többsége másodosztályon utazik. Kevés embernek telik „business class” jegyre. Mivel az utaztatás lett az egyik legfontosabb foglalkoztatási ágazat, még a másodosztály szintje is jelentős mértékben csökkent, vagyis ugyanazért az árért már kevesebbet kapunk, és az első osztályon utazóknak is csak a többletkényelem illúzióját nyújtják.
Néha azért spórolunk, hogy legalább egyszer az életben utazhassunk első osztályon. Ha végül sikerül, fontosnak, különlegesnek érezzük magunkat, és azt gondoljuk, hogy most már minden szem ránk szegeződik, és még a kiszolgáló személyzet is csak velünk foglalkozik. A mulandó dicsőség érzése kerít hatalmába. Egyesekben olyan mély nyomot hagy az élmény, hogy azonnal eldöntik, többé sosem vásárolnak jegyet a másodosztályra. Némelyeknek ezt sikerül is megvalósítani.
Feltevődik a kérdés: Milyen élmény számodra a többséghez tartozni? Volt már olyan érzésed, hogy szeretnél kitörni abból a kategóriából, amelyhez tartozol, hogy magasabb szintre léphess? Véleményed szerint mi tart vissza? Mit kell folyamatosan megtenned annak érdekében, hogy kiemelkedhess a tömegből?
Vajon lelki téren is érvényesek ezek a kérdések? Gondoltál-e valaha arra, hogy a „másodosztályú” keresztény élet az a plafon, amin túl kell jutnod? Meg vagy elégedve azzal a szinttel, amelyen megrekednek az elvárásaid és a tetteid? Talán lenne merszed többre, de mégis mintha valami visszahúz vagy helyben tart? Mi lehet ez a valami: gyengeség, rossz érzés, múltbeli tapasztalat vagy eltúlzott félelem?
Kihívás: Engedd meg az Üdvözítőnek, hogy ismerje meg gyötrődéseidet, és kérd, hogy adjon erőt kilépned jelenlegi helyzetedből! Bízz Benne, hiszen nem te vagy az egyetlen, akit kiemel a porból és a csúcsokra röpít. Isten nem olyan, mint az emberek, nem fog ítélkezni fölötted, hanem megsegít helyrehoznod a múltat, és képessé tesz megállnod az ítélet napján. Ő fogja lehetővé tenni, hogy az első osztályon utazhass.