2021. február 3., szerda
Kerékpár
„Aki figyelmez az igére, jót nyer; és aki bízik az Úrban, oh mely boldog az!” (Péld 16:20)
A régen ritka furcsaságnak számító kerékpárt a tizenkilencedik század Európájában fedezték fel. Mára azonban már több milliárd példány járja az utakat, és vannak helyek, ahol ez a legfőbb közlekedési eszköz. A kerékpár ősét, a „szaladó gépet” Karl Drais német báró találta fel és szabadalmaztatta 1817-ben.
A szerkezetet több ízben tökéletesítették. Mai formáját 1845-ben dolgozta ki egy Milius nevű német feltaláló. A nevét a francia „velociped” kifejezéstől kapta (latinul: velox – gyors, és pes – láb). Kezdetben a kerékpár fából készült, csak később, a század második felében tértek át a fémvázas, gumikerekű változatra.
Németország fontos lépéseket tesz a zöld-közlekedés érdekében, ezért szeretne kiépíteni az ország területén egy kizárólag kerékpározásra szánt úthálózatot. Nemrég adták át a tervezett 100 kilométerből az első öt kilométeres szakaszt. A jármű nagyon érdekes átalakulásokon esett át. Előbb csupán egyfajta „szaladó” gépezet volt, míg mára már képes átvenni a gépkocsik és az autóbuszok helyét.
Ennek ellenére az emberek jelentős hányada nem tud kerékpározni. Bár egyszerűnek tűnik – és tényleg az –, vannak emberek, akik gyermeteg megfontolásból nem hajlandók kipróbálni.
Kihívás: Ez a gyermeteg idegenkedés sajnos sokkal fontosabb és életbevágóbb területeken is megmutatkozik. Ilyen például az Isten iránti bizalom és a Szentírás tanulmányozása. Sokan gondolkoznak még mindig úgy, hogy biztosan nem értenék meg a Bibliát, ezért inkább embertársaik szavát hiszik el. Te olvasod a Bibliát? Mi akadályozd meg, hogy megtegyed? Nincs időd rá, vagy túl bonyolultnak tűnik?