Elsőként elhívott tanítvány

https://youtu.be/0BD_7eMxFsc
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2:9)  

A Megváltó mindenkit magához vonzott. Tervében, mellyel az embereket meg akarta győzni, hogy keressék Istent, volt egy stratégiája: alkotni egy kezdeti csapatot, a tizenkét tanítványként ismert apostolok csoportját. Bár a tizenkettő között nem volt különbség, érdemes megfigyelni, hogyan hívta el Jézus az első tanítványt. András Keresztelő János egyik tanítványa volt. Jézus keresztségekor fültanúja volt a kijelentésnek: „Íme, az Istennek Báránya” (Jn 1:36). Ezek után követte Krisztust, és így lett ő az első tanítvány. Jézus feltámadása, majd a Szentlélek pünkösdi kitöltetése után az apostolok néhány évig még Jeruzsálemben maradtak, és elkezdődött az egyház megszervezése. A Kr.u. 49–50 körül Jeruzsálemben megtartott tanácskozáson az apostolok sorsvetéssel döntötték el, hogy melyikük hová menjen dolgozni. A hagyomány szerint Andrásnak Scythiába (a mai Dobrudzsába) kellett utaznia. Előbb elkísérte a testvérét, Pétert Kis-Ázsiába, majd a Balkán-félsziget érintésével átkelt a mai Törökország területén, s így jutott Scythiába, ahol egy ideig tartózkodott, majd innen a mai Oroszország déli területeire is elvitte az evangéliumot.  

Megjegyzendő, hogy bár Andrást elsőként hívta el az Úr, mégsem volt abban a szűk csoportban, akik a Megváltót elkísérték néhány különleges alkalomkor. Nem volt ott sem a megdicsőülés hegyén, sem a Gecsemáné kertben. Mindezek mellett nem találunk arra utaló feljegyzést, hogy András emiatt irigykedett volna a társaira. Magatartásában rejlik az igazi keresztény alázat leckéje.

Gondolkozz ma el: Milyen mértékben esik nehezünkre elfogadni azt, hogy az utánunk jövők fontosabbakká válnak, vagy az előtérbe kerülnek? Az önzetlenség, a lemondás és az alázat nem magától nő ebben a becsvágyaktól, hatalomvágytól és önzéstől uralt világban. Éberségre és buzgó, kitartó imára van szükség, emellett pedig folyamatos eltökéltségre, hogy Isten Lelkének jó befolyása alatt maradunk.