Első kimondott szó

https://youtu.be/yHrU3Yp93dU
„Szükségemben az Urat hívtam… és meghallá lakóhelyéről szavamat.” (2Sám 22:7)

Az ember életének van néhány mérföldköve: az első sírás (születéskor), az első lépés, az első kimondott szó. Némely esetben a szülők valósággal versengnek egymással gyermekük első szaváért. Az édesanya természetesnek tartja, hogy az ő nevét ejtse ki először, az édesapa meg abban reménykedik, hogy őt fogja először megszólítani, de még a nagyszülők is az elsőségre áhítoznak. A valóságban azonban a gyerek első szava érthetetlen. De még ez sem számít, mivel a szülőknek csak az a fontos, hogy hallják a gyerek hangját, és hogy a hangszínét az univerzum legkülönlegesebb dallamaként rögzítsék az emlékezetükben.

Nyilván, nem emlékszünk gyermekkorunk első kimondott szavára, de vannak más alkalmak, amikor először mondunk ki valamit: az első szó az iskolában, az első szerelmes szó, az első szó a keresztség után vagy akár a tanulmányaink befejezése után. Néha észben tartjuk ezeket, máskor viszont feledésbe merülnek.

Az első szavunknál sokkal fontosabb az a pillanat és az a szó, amit akkor ejtettünk ki, amikor először találkoztunk Istennel. Mivel és hogyan hódított meg bennünket a jelenléte? Emlékszünk-e még? Mi volt a szavaiban, hogy eldöntöttük, az Övéi leszünk? Vagy talán még nem hallottad meg az Ő szavát? Megadtad Istennek a lehetőséget, hogy mondjon neked valamit? Abbahagytad a gyötrődéseidet és a rohanást, és engedted, hogy megszólítson? Mit szeretnél először hallani Tőle? Szeretetet? Megbocsátást? Barátságot? Elfogadást? Védelmet?

Gondolkozz ma el: Az Istennel való kommunikáció legjobb módja az ima. Nem igazán tudjuk megmagyarázni, hogy miért, de amikor nyugodtan, csendben imádkozunk, Isten Lelke eszünkbe juttatja azokat a szavakat, amelyeket korábban hallottunk vagy olvastunk, de amelyekre nem igazán figyeltünk. Néha eszünkbe juttatja az érettünk aggódó szülők vagy más személyek üzeneteit. Ha meg akarjuk hallani a hangját, akkor Ő biztosan szólni fog hozzánk.