2021. január 9., szombat
Csillagos első díj
https://youtu.be/YhTN9xL5eDA
„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8:31)
Úgy tűnik, a trófeák és a díjak korszakát éljük. A sportesemények, a televíziós műsorok, a katonai rendezvények, de még az iskolai tevékenységek is a kilátásba helyezett jutalom jegyében zajlanak.
Azt tartják, hogy a teljesítményt a jutalom kilátásba helyezésével lehet fokozni. A díjak minden életkorban fontosak. Gyerekkorban jól jön bármiféle jutalom. Ha az elemi iskolában valaki jól tanul, a jegye mellé jutalomként kap egy csillagot is, hogy különb legyen a többi jutalmazottnál. Azért találták ki ezt a „szuperdíjat”, mert elméletileg minden diák jutalomban részesülhet, de a magas osztályzatot elérők között van valaki, aki valamelyes oknál fogva az első díjnál is többet érdemel.
Lehet, hogy a közeljövőben versenyeket és vetélkedőket rendeznek majd minden lehetséges kategória számára, de az is lehet, hogy a legjobb eredményt elérő versenyzőt is túlszárnyalja majd valaki.
Az igazság az, hogy az egyenlőtlenségek világában az is megtörténik majd, hogy vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít. De mivel egyesek nem akarják elfogadni, hogy veszítettek, ezért van az, hogy a közönséges szintet a díjazottak szintjére emelték, s így az igazi vívmányok a „szuperdíjak” kategóriájába lettek emelve.
Gondolkozz ma el: Figyeljük meg, hogy Isten nem akarja, hogy bárki veszítsen vagy elvesszen. A gőgös és versengő ember számára nem tűnik túl vonzónak az egyenlő esély fogalma. Némelykor végrehajtunk vallásos tetteket vagy gesztusokat, hogy magunkra tereljük a figyelmet, mert abban reménykedünk, hogy így fontosabbakká válunk. Isten azonban nem személyválogató, és kész a legmélyebbre is leereszkedni valakiért. Milyen jó, hogy nincs szüksége a jóváhagyásunkra ahhoz, hogy valakit üdvösségben részesítsen. A csillagos koronát pedig Ő készíti el, nem kell otthonról hoznunk.