myBible logó myBible
Fiókom

2021. január 6., szerda

Első munkahely

https://youtu.be/BgTgpMa_7JY

„És ti Ő benne vagytok bételjesedve.” (Kol 2:10)

A csupán névlegesen „civilizált” országokban egyeseknek már az elemi iskolai évek alatt meg kell szerezniük az első munkahelyet. Máshol pedig az oktatáshoz tartozik, hogy a középiskolás diáknak már legyen valamilyen munkája. Ismert tény, hogy a milliárdos Bill Gates családjában a gyerekek már diákéveik alatt is dolgoztak. Ez tehát nem elítélendő dolog.

Mindenki számára fontos az, ahogy indítja a karrierjét. Az első munkahely meghatározó lehet. Némelyek lemondanak korábbi terveikről, ha véletlenül kipróbálnak valami újat, és úgy érzik, hogy az igazán megtetszett nekik. Ha kezdetben csak ideiglenesnek is vélték, mégis annyira hatással volt rájuk az új munka, hogy teljesen megváltoztatta az életútjukat.

A Bibliában olyan ifjakkal találkozunk, akiknek az első munkájuk meghatározta későbbi sorsukat. Érdekes példa Sámuel története. Első munkájának része volt a szentélybeli apró tárgyakról való gondoskodás, de később ő lett Izrael elöljárója és megmentője. Mindeközben a főnökének, Élinek a fiai nem igazán örültek a munkájuknak, aminek következtében minden szempontból el is vesztek.  

Vannak emberek, akiknek le kellett mondaniuk az első munkahelyükről Istenért, de ők ezt örömmel tették. Mózes, az apostolok és Pál is elfogadta Isten művében a második munkát, és teljes sikereket ért el. Nem a munka a fontos, hanem az Istennel való kapcsolat.  

Gondolkozz ma el: Vedd komolyan, amit csinálsz. Tedd fel a kérdést, hogy a munkád kielégítő-e, vagy csupán anyagi segítséget jelent. Tudnod kell, hogy kötelességed fejlődni és olyan munkát végezni, ami minden szempontból elégtételt szerez. Ha boldog akarsz lenni, néha meg kell elégedned kevesebb fizetéssel is. Sokan állítják, hogy érdemes meghozni ezt az áldozatot.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.