myBible logó myBible
Fiókom

2020. december 2., szerda

December 2

https://youtu.be/fuN8S5JxK8U

„Lásd, én ma áldást és átkot adok elétek. Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek."  5Mózes 11; 26-27

Víz nélkül az ember meghal. Ha elveszíti a szervezetben lévő víz 1% -át, a szomjúság érzése jelentkezik. Ha az elveszett víz szintje 10% -ra nő, hallucinációk jelentkeznek és több mint 12,5%-os hiánynál az ember csak orvosi beavatkozással menthető meg. Amikor a szervezetben fellépő vízveszteség 20% -os az ember meghal, a test már nem hidratálható még orvosi beavatkozással sem.

A víz többek között annak az életnek a szimbóluma, amelyet Isten ad az embernek. Még a Megváltó is az “élet vize”-ként mutatta be magát az evangéliumban, és megígérte, hogy minden keresztény embert, aki szoros kapcsolatban áll Istennel, élő víz forrásává fogja tenni. Fizikailag naponta legalább hat pohár vízre van szükségünk. Lelki értelemben is az embernek azzal az élő vízzel kell táplálkoznia, amely Isten Igéjéből származik. A Krisztushoz való közeledés minden módjával lelki vízzel látjuk el magunkat és felfrissítjük energiáinkat, vágyunkat az aktív, tiszta életre. Amikor hiányzik a víz, ami a Megváltótól származik, tanításaiban fáradtságot és kimerültséget fogunk érezni, gyengéknek fogjuk érezni magunkat, életkedv nélkül. Ő azt szeretné, ha mindennap a Szentíráshoz jönnénk, mint egy forráshoz, és kortyolgatnánk az ihletett szavakat. Akkor egész nap energiával lennénk tele.

Kihívás: Ma ne indulj útnak addig, amíg legalább a mai bibliai tanulmányt át nem nézted. Legfeljebb egy oldalról van szó.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.