2020. január 16., csütörtök
Január 16
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál."
Róma 8; 28
Az itatóspapírt véletlenszerűen fedezték fel 1863-ban, Angliában, amikor egy munkás elfelejtette beönteni a ragasztót a nyers papírral telt kazánba. Azóta ezt az úgynevezett papírt különböző okmányok megrongálódásának elkerülésére vagy fontos személyiségek aláírásának rögzítésére használták. Az itatóspapír egyik hátránya az, hogy egy idő után telitődik, s ezért többé nem használható anélkül, hogy befoltozná azt a lapot amelyet szárítania kellene.
Vannak olyan emberek, akik jó hallgatók; vannak akik jók a tanácsadásban vagy a mások hóbortjainak elviselésében. De ezen személyek is rendelkeznek korlátokkal, egyszer csak telítődnek. Akármilyen jóindulatúak lennének a mellettünk élő emberek, ők is nehézségekkel néznek szembe és gondterheltek. Nekik is szükségük lesz valakire, aki előtt kitárulkozhatnak, ezért nem tudnak minket is figyelemmel meghallgatni. Egyedül a Megváltónk az a személy, aki sohasem fárad el miközben minket hallgat és vállalja küzdelmeink terhét. Jó ötlet lenne, túlságosan nem megterhelni másokat olyan gondokkal, amelyeket csak Isten oldhat meg.
Kihívás:
Szánj időt nyugodtan, türelemmel meghallgatni valakit, akinek szüksége lenne arra, hogy megossza valakivel gondjait, lelki terheit. Aztán, a magad során, gyere te is Istenhez.