myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 1., vasárnap

November 1

 „Nekünk pedig a mennyben  van polgárjogunk, ahonnan az  Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül"  Filippi 3; 20

A ”temető” szó görög megfelelője, a koimetirion "hálószobát" jelent. A Biblia álomként mutatja be a halált, álom amely a végítélet idejéig tart. Azzal a különbséggel, hogy a halottak nem álmodnak, nem tudnak semmit. Egyféle teljes pihenés ez.

Az útlevél az a személyazonosító okmány, amelyet mindenki használ, ha elhagyja az országot. Érdekes, hogy az útlevél nem sokat segít az országon belül, hanem csak amikor elutazol. Egy személy számára az állampolgárság nagyon fontos. Bizonyos országok állampolgárai előnyösebb helyzetben vannak, akadályok nélkül utazhatnak, és ha bajba jutnak, az állam, amelynek állampolgárai, erőfeszítéseket tesz megsegítésükre,  megmentésükre. Az élet ezen a leromlott és igazságtalanságokban gazdag bolygón egyfajta átmenet az igaz élethez, az igaz országba: Isten országába. Ezen ország állampolgársága már most választható, megkapható. Más szavakkal életünk vége ezen a Földön Isten országának elismert polgáraiként kell, hogy találjon bennünket. Az Isten Fia által meghozott áldozat az ára annak, hogy Isten országának tagjaivá váljunk. Erre senki sem kényszerít, de bárki, aki akarja és kéri, megkaphatja ezt a minőséget. A síron való áthaladás csak egy várakozási idő, amíg a Megváltó teljes teljesen meg nem alapítja országát.

Kihívás: Nézd át irataidat és légy figyelmes az érvényességi időhatárra. Intézkedj ha valamelyik irat érvényessége végéhez közeledik.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.