2020. október 31., szombat
Október 31
„Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.” Zsoltárok 22; 25
”Bár az egyének és a népek ily módon eltávolodhatnak Tőle, az Ő célja változatlan marad azok számára, akik bíznak Benne. Minden, amit Isten tesz, örökké tart.” EGW
Általában óvakodunk a pesszimista vagy panaszkodó emberektől. Vannak emberek, akik az alig feltett "hogy vagy" kérdésre elkezdenek majdnem mindenről panaszkodni. Ha meleg van, akkor túl meleg van, ha hideg van, akkor túl hideg van, és így tovább. Ezen embereknek megvan az az adottságuk, hogy minden negatív dolgot eltúlozzanak, miközben minimalizálnak bármi jót. Az ilyen emberek még Isten és az Ő ajándékai tekintetében is ugyanazt a mintát alkalmazzák: elégedetlenség, szomorúság, aggodalom és önsajnálat. Szerencsére, Istenhez mindenkinek egyenes belépési lehetősége van, és Ő elfogultság és zavartság nélkül hallgat meg mindenkit és nyújt segítséget mindenkinek, aki kéri. El tudod képzelni, milyen rossz lenne, ha lenne egy dühös, ultraérzékeny Istenünk? Hozzá jövünk csalódásainkkal, kétségeinkkel és a gondjainkkal. Ő sosem bánik velünk felületesen vagy iróniával. Számára mintha mi lennénk a legfontosabb ember az univerzumban, és ha elgondolkozunk azon, hogy milyen drága árat fizetett értünk, ez igaz is.
Kihívás:
Ma igyekezz arra, hogy ne légy felületes vagy hamarkodó azokkal, akikkel találkozol; hallgasd meg és bátorítsd őket