2020. október 13., kedd
Október 13
„Meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok." Zsoltárok 4; 4
A kacsa hápogása nem visszhangzik. A természetben ez az egyik azon kevés hangok közül, amely még nem teljesen tisztázott okok miatt nem idézi elő a hang jól ismert ismétlődését, a visszhangot.
Az őszinte ember imája egészen a mennyországig elhallatszik. Amikor egy őszinte lélek imádkozik, semmi sem alkothat olyan szilárd, áthatolhatatlan falat, hogy megakadályozza az imát az Isten füléhez vezető útján. A legfontosabb az, hogy az imám ne csak a Mennyei Atyához érjen el, hanem az Ő válasza is eljusson hozzám, anélkül, hogy bármi megakadályozná. Bármennyire is próbálják a gonosz angyalok megállítani a menny felé irányuló gondolataimat, szavaimat, nem lesznek sikeresek, mert Isten szívében még a ki nem mondott gondolatok is hallhatók és erős hatással bírnak. Ő nem tud ellenállni segélykiáltásainknak. Isten az a fajta szülő, akinek nem számít, hogy mikor és hol hívja a gyermek, ő máris indul, hogy segítsen. Atyánk számára semmi sem értékesebb, mint mi. Attól a pillanattól kezdve, hogy elmondunk egy imát, annak visszhangja megállás nélkül hangzik az Ő szívében, és nem fog habozni, hogy választ adjon. A kérdés az, hogy az általunk imák bennünk is ugyanolyan tartósan jelen vannak, ugyanolyan nagy a visszhangjuk? És mi a helyzet az Ő szavaival?
Kihívás:
Menj egy olyan helyre a természetben, ahol hallhatod a saját visszhangodat. Gondolj a mennybe érő ima hangjára.