myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 7., szerda

Október 7

„Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek." Zsoltárok 116; 2  

                Ami az emberi fület illeti, sok érdekességet figylhetünk meg. Az emberi fül nagyon érzékeny. A 16 és  20 000 Hz frekvencia közötti és a 0–120 decibel intenzitású hanghullámokat képes érzékelni, és emellett 300 000 hangot képes megkülönböztetni.

                Amikor azt mondjuk, hogy valaki figyel ránk, nem a szánk által kibocsátott hangok rögzítésének egyszerű folyamatát értjük, hanem azt, hogy a beszélgetőpartnerünk meghallgatja, feldolgozza szavainkat, és a hallottak szerint viselkedik, vagy legalábbis figyelembe veszi a továbbított üzenetet. Egy engedelmes ember az aki, miután döntést hozott, továbblép a konkrét cselekvés, megvalósítás irányába. Amikor az Istennel való kapcsolatunkról beszélünk, a hallgatásnak két jelentése van. Hallgatunk Rá, amikor elfogadjuk akaratát és viselkedésünk egybeesik azzal amit megtanultunk, megértettünk az Igéből. Néha engedelmesek vagyunk anélkül, hogy bármit is hallanánk, csak úgy, hogy megértjük az olvasott vagy ihletett üzenetet és elvárásai szerint cselekszünk. Isten hall minket, nem abban az értelemben, hogy meghallja amit mondunk (különbem Ő mindent meghall), hanem olyan értelemben, hogy megteszi azt, amire kérjük; Ő válaszol a gyakorlati helyzetekből fakadó kéréseinkre. Amikor Hozzá fordulsz, légy biztos abban, hogy Ő meghallgat és mindent megtesz érdekedben.

Kihívás:

Tekintettel arra, hogy a fülhallgató egy órányi viselése 700%-al növeli a fülben levő baktériumok számát, változtass a hallgatás módján, vagy legalább a fülkapszulákat védő réteget cseréld ki.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.