Szeptember 8

„Kiemelt a pusztulás verméből... Sziklára állította lábamat,  biztossá tette lépteimet.”  Zsoltárok 40;2

A föld legalacsonyabb pontja a Holt-tenger partvidéke, amely 400 méterrel van a referenciaszint alatt.                Mindannyiunknak megvan a maga bensőséges emléke egy pillanatról, egy helyzetről, amit életünk legmélyebb pontjának tekinthetünk. Ez az a negatív tapasztalat, amit soha nem gondoltuk volna, hogy át fogunk élni; azt mondogattuk magunknak, hogy ez nem történhet meg velünk. De az összes személyes törekvés ellenére a mélyre zuhantunk, és ott átéltük azt az érzést, hogy soha többé nem tudunk majd felkelni. Az ő jóságában Isten kinyújtotta a kezét, és Lelke által, vagy egy baráton keresztül kiemelt minket a kétségbeesésből, és fényt hozott ránk. Most visszatekintünk és hálásak vagyunk Neki. Sajnos történnek visszaesések is, és minden alkalom mintha egy még mélyebb pont elérését jelentené. Isten újra és újra jön, felénk nyújtja kezét és a felszínre emel. Az egyetlen megoldás az, ha minden lépésnél erőért imádkozunk Hozzá, hogy mindig kezeiben tartson, hisz mi, saját erőnkből képtelenek vagyunk folyamatosan védő karjába kapaszkodni. Így, még ha percről percre az Ő védelmétől függünk is, biztosak lehetünk, hogy szilárdan az Ő oldalán maradunk.

Kihívás: Emlékezz hanyatlásaid, bukásaid időszakaira. Melyik volt a legmélyebb pont, amelyet elértél? Imádkozz és köszönd meg Istennek a segítséget.