2020. augusztus 12., szerda
Augusztus 12
„A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan.” Róma 16; 20
A piranhának, egy kis dél-amerikai halnak, ijesztő fogai vannak. Nagyon rövid idő alatt egy hatalmas ökörből csontvázat tud csinálni.
A háború a csaták összessége, és a győztes abban a pillanatban állapítható meg, amikormarad egy túlélő, és valaki önként vagy kényszerből megadja magát. Az univerzum nagy csatája nem csak a bolygónkról szól, hanem az egész világegyetemről. Sátán nem csak háborúban áll az emberrel, valójában ő az első ellensége Istennek, majd az egész Teremtés ellen fordul. A lázadás és az emberek bukásainak pillanataiban úgy tűnik, semmi sem győzheti le őt, de az igazság az, hogy a végső pusztulásának ideje még nem jött el. Közeleg az óra, amikor, miután megvédte gyermekeit, Isten meg fogja semmisíteni a Kísértőt, és tetteinek következményeit.
Ha most Isten a Béke Uraként jelenik meg, amikor felveszi a bírói palástot, örökre eltörli azt, aki káoszt, szenvedést és szinte elviselhetetlen drámát teremtett a világegyetemben, általában és különösen a Földön. Ma légy erős és kitartó a Gonosszal való küzdelemben, még egy kevés idő és örökre elpusztíttatik.
Kihívás: Emlékezz egy konkrét pillanatra, amikor úgy érezted, Isten segítségével legyőzted Sátánt.