2020. augusztus 11., kedd
Augusztus 11
„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." Róma 8; 14
Moray 1969-ben végzett egy tanulmányt: az alanyok fülhallgatót viseltek, amelyben két különböző üzenet volt hallható egyszerre. Felkérték őket arra, hogy összpontosítsanak az egyik üzenetre. Ezt követően nem tudtak pontos adatodak közölni a hallott üzenet tartalmáról, csak homályos dolgokról. Nehéz engedni azt, hogy két belső hang vezéreljen.
Lényünkben két befolyás létezik. Egyrészt Isten Lelke, másrészt a kísértő suttogása. A hatás intenzitását a döntéseink határozzák meg; mi döntjük el, hogy ezen hangok közül melyiknek csökkentjük az erejét, és melyiket tesszük hallhatóbbá. Ha nem halljuk a lélek buzdítását, az nem azt jelenti, hogy az túl gyenge, hanem inkább azt, hogy mi maradunk távol a Lélektől, és ilyen körülmények között a Sátán, aki nem tartja tiszteletben a jogainkat, életünkbe ront nyomasztó javaslataival. Az általunk elismert és jóváhagyott tekintély fogja irányítani döntéseinket. Az fejlődik amit táplálunk; az ajtók amelyeket többször nyitunk meg, egyre könnyebben fognak nyilni, a gyakrabban látogatott helyek egyre családiasabbak lesznek, tehát mi döntjük el, hogy ki lesz életünkben az Úr. Vagy Istent mellett döntünk, irántunk való tiszteletével, vagy Sátán mellett, aki engedélyünk nélkül fogja elfoglalni életünk elhagyatott területeit. Csak te vagy az, aki bezárhatsz egy csatornát, az ellenséggel való társalgás csatornáját.
Kihívás: Végezz el egy kísérletet: két különböző fülhallgatóból hallgass egy ideig két különböző valamit, és figyeld meg mit lehet megérteni, megjegyezni.