2020. július 21., kedd
Július 21
„Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." Zsoltárok 91; 15
A fehér cápa 4,6 millió liter vízben is megérez egy csepp vért, és négyzetcentiméterenként több tonnás erővel tud harapni. Az áldozatnak semmi esélye sincs.
A Sátán olyan, mint egy veszélyes cápa: amikor valaki megsérül vagy összezavarodik, irgalom nélkül támad. Nem hagyja ki a legkisebb lehetőséget sem. Veszélyes, ha tehetetlenek vagy védtelenek vagyunk, ha nehéz időkön vagy akár bukásokon megyünk keresztül. Fontos emlékezni, hogy Isten közel áll azokhoz, akik hívják őt, még akkor is, ha azok nem tökéletes emberek és gyengeségeik vannak. Éppen ezekben a gyenge pillanatokban vonzzuk az ellenséget, ezért elengedhetetlen, hogy Isten védelme alatt álljunk. Amikor történetesen tévedünk, a csüggedés azt suttogja elménkben, hogy nincs szükség imádkozni; hogy egy bűnös ember imája sértés lenne Isten számára, stb. Ha feladjuk és elhalasztjuk az imádkozást arra az időre, amikor jobbak vagy erősebbek leszünk, Sátán örvendezik, mert ez az, amit elvár. Nem számít, mi történik veled ma, ne habozz imádkozni, Isten segíteni fog.
Kihívás:
Mi lenne ha már most elkezdenél imádkozni; kérj bocsánatot és védelmet.