Örökkévaló fenntartó

„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa.” (1Jn 4:7–9)

3. hitelv: „Az Atya: Isten, az örökkévaló Atya a Fenntartója […] az egész teremtett világnak. Ő […] irgalmas és kegyelmes, hosszantűrő, bőséges a kegyelemben és hűségben.”

A következő lélegzetvételünket sem tehetnénk meg, ha Isten nem tartana fenn bennünket. Ő tartja mozgásban a csillagokat és forgásban a Földet. Ő az, aki szívedet dobogtatja éppen most. Következő hatalmas kifejezésünk a *mindenütt jelenvaló* (omniprezens): Isten mindenütt egyszerre van jelen, szüntelenül. Itt van, segít nekem gépelni, és ott van, segít neked olvasni. Ott van a börtönök mélyén lévőkkel és a paloták lakóival. Mindannyiunkat szeret. Kivétel nélkül mindenkit.

Isten egyik legmaradandóbb bibliai képe az „Atya”. Jézus folyton így nevezte Őt; sőt úgy szólította: „Abbá”, ami arám nyelven meghitt, közvetlen megszólítás: „Édesapám”. Képzeld el a legtökéletesebb édesapát, akit csak el tudsz gondolni: Ő mindig megért, soha nem veszíti el a türelmét, mindig jelen van, amikor szükséged van rá; ölelése és benned lelt öröme határtalan, és minden kérdésre tudja a választ. Nem mintha mindig azonnal megadná a feleletet, amikor szerinted kellene, de ez is az Ő mély bölcsességéből fakad. Ez az Apa soha nem kényszeríti rá magát a gyermekére: bár ezerféleképpen hívja magához fiait és lányait, ha valaki makacsul elutasítja Őt, sírva nézi távozását, mégis elengedi. És még akkor is szereti.

Azok számára azonban, akik apa nélkül nőttek fel, vagy földi apjuk méltatlanul bánt velük, az atyai istenkép olykor nehezen elfogadható. Nekik segít felidézni, hogy Isten az anyaság képeit is használja önmagára. A 131. zsoltár rövid imádságában Dávid úgy fogalmaz, hogy lelke olyan Isten előtt, mint az elválasztott gyermek édesanyja kebelén. Az Ézsaiás 49:14–15-ben, amikor Izráel azzal vádolja Istent, hogy elfeledkezett róla, Ő így kérdez: „Megfeledkezhetik-é az anya csecsemőjéről?” Az 5Mózes 32:11-ben pedig Mózes a fiókáit óvó anyasashoz hasonlítja az Urat. Nyilvánvaló, hogy Isten felette áll a földi nemeknek: ha a férfi és a nő – Mózes első könyve szerint – Isten képmására teremtetett, akkor lényében egyszerre tükröződik mindaz, amit atyai oltalomként és anyai gyengédségként ismerünk.

A legfontosabb felismerés? Isten maga a szeretet. Mindenkor, mindenütt – és most is: egészen melletted.

Nagy Fenntartónk! Úgy hordozol bennünket, mint a sas a fiait, mikor repülni tanítja őket. Karjaidon hordozol, mint gyermekeidet. Soha nem feledkezel meg rólunk, és nem hagysz el minket, még ha a földi szülők elhagynának is. Taníts meg úgy szeretni Téged, ahogyan méltó Hozzád!