2026. október 14., szerda
Örökkévaló teremtő
„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztesség és erő, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratod által lett és teremtetett.” Jel 4:11
3. hitelv: „Az Atya: Isten, az örökkévaló Atya a Teremtője, Forrása […] az egész teremtett világnak. Ő igazságos és szent.”
Miközben az Istenség egyes Személyeit vizsgáljuk, újra meg újra felvetődik a kérdés: mit is jelent a három az egyben valósága? Az Atyaisten a mindenség Teremtője és Forrása, mégis Jézus is Teremtő. János evangéliumának 1. fejezete kijelenti, hogy semmi sem lett Őnélküle, ami lett; Mózes első könyve pedig arról szól, hogy a Lélek lebegett a teremtés vizei felett. Így bármit állítunk az egyik Személyről, az alapvetően igaz a többiekre is.
Először azonban az Atyaistenre tekintünk. A róla szóló három áhítat során három olyan hatalmas melléknevet veszünk szemügyre, amelyek Rá vonatkoznak – jóllehet még ezek sem elég tágasak ahhoz, hogy teljességgel leírják Őt. Az első a mindenható (omnipotens): Isten bármit képes megtenni.
Első ismert cselekedete – bár már örökkévalóság óta létezett, amikor véghezvitte – a teremtés volt. Hatalmas lényeket hívott életre, akiket angyaloknak vagy hírvivőknek nevezünk; ők szerették Őt, és abból az örömből merítettek életet, amely az Ő jelenlétéből fakadt. Azután megteremtette ezt a világot. Lehet, hogy más világokat alkotott előbb, de mi erről a földről tudunk.
Valamiképpen a semmiből, önmagából, a Szeretet lényegéből bontakoztatva Isten elérte, hogy a dolgok egyszerűen... legyenek. „Legyen világosság!” – mondta, és lőn. Legyenek sziklák, víz, levegő, csillagok, bolygók, halak, madarak, szárazföldi állatok és ember.
Megtehette volna hat másodperc alatt is. Korábban tűnődtem, miért esik némelyeknek olyan nehezére elhinni, hogy hat nap alatt vitte véghez – feltéve, ha egyáltalán hisznek Istenben. Aztán megértettem: egyes keresztények valójában nem hiszik, hogy Isten mindenható. Saját fülemmel hallottam, amint egy vezető teológus kijelentette: „A mindenható Isten gondolatával végre le kell számolnunk!”
Nos... rendben. De micsoda rémisztő kilátás! Milyen univerzumban élhet az, aki nem tudhatja biztosan, mire képes Isten, és mire nem? Miért akarna bárki is egy ilyen istent imádni?
Én abban az Istenben bízom, aki mindent megteremtett, mindenre képes, és megígérte, hogy hamarosan mindent helyreállít.
Mindenható Istenünk! Nincs Hozzád fogható Isten. Hiszek hatalmadban és bízom Benned; éberen várom a napot, mikor egyszer s mindenkorra kijelented Magad a mindenségnek.