2026. október 12., hétfő
Egy a háromban, három az egyben
„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” 2Kor 13:13
2. hitelv: „A Szentháromság: Egy Isten van: Atya, Fiú és Szentlélek, a három egyenlően örökkévaló Személy egysége. Isten halhatatlan, mindenható, mindentudó, mindennél feljebb való és mindenütt jelenvaló.”
Az emberi elme számára a legegyszerűbb módja a Szentháromság megragadásának az, ha három külön lényt képzel el. Ebben kétségkívül van igazság, és a következő három hitelv során közelebbről is megvizsgáljuk az Istenség egyes Személyeit. A fenti igevers nagyszerű példa erre: Jézus kegyelme lenyűgöző, hiszen önként vállalta a halált értünk, miközben bármelyik pillanatban megmenekülhetett volna, ha úgy dönt. Isten szeretete túláradó, mert megengedte, hogy Fia meghozza ezt a felfoghatatlan áldozatot. A Szentlélek pedig az, aki szüntelenül velünk és körülöttünk él, bensőséges barátsággal ajándékozva meg minket.
Ám veszélyt rejt magában ez a megközelítés, ha nem látunk tisztán. Ez a szemlélet ugyan segít megérteni Isten különböző oldalait, ám Ő mégis egyetlen Isten. Azok, akik kizárólagosan és szigorúan ragaszkodnak az egyetlen Isten eszméjéhez – mint a zsidók és a muszlimok –, gyakran többistenhittel vádolják a keresztényeket. Meg kell értenünk: mint ama kétdimenziós lények, akik kockákat próbálnak elképzelni, mi is rajzolhatunk megannyi ábrát, egyik sem adja vissza a teljes valóságot.
Amikor elképzeljük az Atyaistent a magasságos mennyei trónuson, mellette Jézust emberi alakban – vagy előtte, amint közbenjár értünk –, a Szentlelket pedig kettejüktől távol, idelent a földön: világosan kell látnunk, hogy ezek hasznos képek ugyan, de nem a teljes igazság. Isten azért adta e képeket az Igében, és azért küldte el Fiát, hogy emberi arcot kapjon, akihez viszonyulni tudunk – ám mindez csupán olyan, mint a kisgyermekeknek szóló filctáblás szemléltetés. A segítségünkre van, de nem fedi a teljes valóságot.
Egyedül Isten érti ezt igazán; nekünk csak arra kell törekednünk, hogy alázatosak maradjunk, miközben útjainak nagyságát kutatjuk.
Atya, Fiú és Szentlélek! Hálás vagyok ezekért az emberi léptékű, egyszerű képekért! Még ezek is meghaladják felfogóképességemet, de segít, hogy emberi arcot képzelhetek magam elé Testvéremben, Jézusban. Boldog vagyok, hogy Te – Ti mindnyájan – szerettek engem!