Feddhetetlenségben járni

„Feddhetetlenül él az igaz ember, boldogok a fiai is, akik követik.”

Példabeszédek 20:7

Amikor valaki élete minden percének középpontjába Istent helyezi, és egyre inkább a Tízparancsolatban kifejezett alapértékek szerint igyekszik tanulni és élni, annak gyümölcse az integritás: a feddhetetlen, osztatlan élet.

Ez egy olyan fogalom, amellyel ma már ritkábban találkozunk az eredeti értelmében. Más összefüggésekben persze használjuk: beszélünk például az iskolák múlt századi „integrációjáról”, a „szegregáció” ellentéteként. Ilyenkor arra utalunk, hogy az emberiség kevésbé megosztottá, valamivel egységesebbé és teljessé vált.

Találkozunk az ellenkezőjével is: a „dezintegrációval” – amikor valami széthullik, elemeire bomlik.

Vajon a lelkünk mélyén mi magunk is széthullottak vagyunk? Töredezettek lennénk? Úgy érezzük, állandóan csak a darabjainkat próbáljuk összeszedegetni?

Létezhet, hogy legbelül mi magunk is „szegregáltak” vagyunk? Elkülönítjük a lelkünk bizonyos részeit másoktól? Megpróbálunk úgy tenni, mintha Isten nem látná, mik lakoznak azokban a rejtett zugokban, miket gondolnak, és mire vágynak? Ismerjük egyáltalán önmagunkat?

Vagy legbelül egységesek, épek vagyunk? Kapcsolatban áll minden belső részünk egymással és Istennel? Teljes, egyetlen személyiségek vagyunk: ugyanazok otthon, az iskolában, a munkahelyen és a kikapcsolódás perceiben?

Megannyi bibliai igevers szól az ilyen belső teljesség áldásairól. Az egyik a 15. zsoltár, amelyet érdemes teljes egészében elolvasni. Nem hosszú, és tisztán leírja az ilyen integrált, ép jellemű embert – „Sion polgárát”, ahogy egyes fordítások alcíme nevezi. Számos olyan szakasz is akad, amely arról a jó hatásról beszél, amely az ilyen ember társaságában lévőket éri.

Ám a mai igevers nem csupán erről szól – a jövő nemzedékek áldásáról beszél. Milyen figyelemreméltó, hogy a feddhetetlenül élő ember gyermekei is áldottak lesznek! Miért? Mert szeretetteljes nevelést kapnak? Igen. Mert javukra válik a szülői példa? Kétségtelenül. Mert mások már eleve jót feltételeznek róluk? Határozottan.

Legfőképpen azonban azért, mert úgy nevelik őket, hogy megismerjék Istent. Ez a legnagyobb áldás, amiben ember részesülhet. Ha ebben részesültél, adj hálát érte Istennek és a szüleidnek! Ha nem így volt, döntsd el most, hogy a te gyermekeid már így fognak felnőni!

Feddhetetlenség, teljesség és békesség Istene! Olyan távol vagyok még a teljességtől! Csupa repedés és seb vagyok. Hadd töltsön be a Te Lelked által áradó épség! Legyen a Te integritásod mint egy erőtér, amely egyben tart, és ragyogjon át a lényem minden apró hasadékán!