A királyi törvény

„Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, helyesen cselekedtek.” Jakab 2:8

Ahogy egyre mélyebbre ásunk a Tízparancsolat rövid mondataiban rejlő alapelvek között, újra és újra ugyanahhoz a központi igazsághoz térünk vissza: a szeretethez. Jakab ezt nevezi itt az Írás „királyi törvényének”.

Tudjuk, hogy ez az az alapvető érték, amely a keresztényeket megkülönbözteti. Jézus maga mondta, hogy erről fogják felismerni tanítványait. Érdemes azonban elgondolkodni ezen. Vajon minden igazán szeretetteljes ember, akivel valaha találkoztál, kereszténynek nevezte magát? És vajon minden magát kereszténynek valló embert valóban mély, önzetlen, isteni szeretet jellemez? Jézus szerint önmagában a név nem sokat jelent. A szeretet az, ami számít.

A tizedik parancsolat által megkövetelt megelégedettség egyik legfontosabb próbája az, hogyan viszonyulunk az emberek közötti társadalmi különbségekhez. Jakab második fejezete egy egyszerű példát hoz: ugyanabba a gyülekezetbe belép egy elegánsan öltözött, tekintélyes ember és egy szegényes külsejű, rongyos látogató. Jakab szerint az, ahogyan velük bánunk, megmutatja, hogy valóban Krisztus lelkületével élünk-e.

Előfordul-e, hogy különös tisztelettel tekintünk a gazdagokra? Hogy csodáljuk őket, irigyeljük őket, vagy akár tudat alatt példaképpé emeljük őket pusztán azért, mert sok pénzük és sok tulajdonuk van? Ha igen, akkor még ha nyíltan nem is kívánjuk azt, ami az övék, a szívünk már veszélyes irányba fordult.

És mi a helyzet a másik oldallal? Előfordul-e, hogy lenézzük a szegényebbeket, jelentéktelennek tartjuk őket, vagy egyszerűen nem veszünk tudomást róluk? Ez ugyanannak a problémának a másik arca. Az egyik ember a gazdagság miatt kap túl sok figyelmet, a másik pedig éppen a szegénysége miatt túl keveset.

Óvatosnak kell lennünk. A Sátánt valójában nem érdekli, melyik oldalon hagyjuk el az utat. Számára az a fontos, hogy letérjünk róla.

Az igazi keresztény, aki minden pillanatban Isten jelenlétében igyekszik élni, nem a külsőségeket nézi, hanem magát az embert. Nem a ruhát, nem a vagyont, nem a társadalmi helyzetet, hanem a szívet keresi. Néha megláthatja, hogy a gazdagnak tűnő ember belül boldogtalan és útkereső, míg a rongyos ruhájú ember tisztában van vele, hogy Isten országának örököse, és ez a méltóság az egész lényéből sugárzik.

A kérdés végső soron nem az, hogy mások milyenek. A kérdés az, hogy mi milyenek vagyunk.

Istenem, aki egyaránt Ura vagy a kicsinek és a nagynak, a szegénynek és a gazdagnak! Mutasd meg nekem őszintén, hogy valójában hol állok. Segíts felismernem, ha lelki értelemben szegény, vak vagy mezítelen vagyok. Kend meg szememet gyógyító írral, és tisztíts meg a Te véreddel. Szeretném magamra ölteni igazságod gazdag palástját, hogy szereteted fénye kisugározhasson mindazokra, akikkel találkozom.