Lépj tovább, bölcsen

„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” Filippi 3:13–14

Mielőtt magunk mögött hagynánk a kilencedik parancsolatot – azt a parancsolatot, amelyről kiderült, hogy sokkal többről szól, mint egyszerűen arról, hogy „ne hazudj” –, tekintsünk egy kicsit előre az úton. Nézzünk a távolba, oda, ahol a napfény áttör a felhőkön, és ahol a megbocsátás – akár kaptuk, akár adtuk – már elvégezte gyógyító munkáját. Képzeljük el azt az örömöt, amely abból fakad, hogy hiteles életet élhetünk: őszintén Isten előtt, őszintén önmagunkkal és őszintén másokkal.

Gyakran mondjuk: „Bocsáss meg, és felejtsd el!” vagy: „Tekints úgy rá, mintha meg sem történt volna!” Van ebben igazság. Isten Életkönyvében ugyanis az a bűn, amelyet Krisztus vére befedezett, többé nem szerepel. Isten előtt úgy állhatunk, mintha soha nem vétkeztünk volna.

Csakhogy még nem a mennyben élünk. Ahogy Pál is mondja, egyikünk sem „szakértő” ebben. A bűn következményei továbbra is jelen vannak a világban, és sok olyan következményt hordozunk ma is, amelyek egészen az Éden kapujától kezdve kísérik az emberiséget.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy miután megbocsátottunk – akár hetvenszer hétszer is –, nem mindig bölcs dolog úgy viselkedni, mintha a másik ember soha nem bántott volna meg bennünket.

Ha tudjuk, hogy a másik nem szándékosan okozott fájdalmat, és ő maga is őszinte, hiteles életre törekszik Istennel, akkor valóban továbbléphetünk bizalommal. Sőt, szeretetből még arra is figyelhetünk, hogy lehetőség szerint ne sodorjuk őt ugyanabba a kísértésbe, amely korábban problémát okozott.

Vannak azonban olyan emberek, akiket egyáltalán nem érdekel a hiteles élet, vagy egyszerűen még nem tartanak ott, hogy erre törekedjenek. Ők elsősorban a saját érdekeiket követik, és újra meg újra megbántják azokat, akik az útjukba kerülnek. Ha ilyen ember van az életedben, nem bölcs dolog újra és újra ugyanannak a fájdalomnak kitenni magadat.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden kapcsolatot meg kell szakítanod vele – bár néha erre is sor kerülhet. De ha tudod, hogy valaki már többször megszegte az ígéretét, vagy kifecsegte a bizalmas dolgaidat az egész iskolának, akkor nem túl bölcs dolog továbbra is rábízni a titkaidat. Sőt, valójában vele szemben sem szeretetteljes dolog ugyanazt a kísértést újra és újra elé helyezni.

Ezért elengedjük az adósságot. A személyt és a bűnt Isten szerető kezébe tesszük, és szabadon továbblépünk. De bölcsen lépünk tovább: folyamatosan keressük Isten vezetését, és figyelünk az istenfélő emberek tanácsaira is. Közben pedig soha nem hagyunk fel az imádkozással azokért, akik megbántottak bennünket. Hiszen gondolj csak bele, milyen csodálatos lenne, ha egyszer ők is megtanulnának hitelesen élni Istennel!

Istenem, Te vagy a legmagasabb cél, amelyet csak el tudok képzelni – sőt annál is sokkal több. Tekintetemet Rád emelem. Előre haladok, magam mögött hagyva mindazt, ami visszahúzott és megterhelt. Úgy döntök, hogy megbocsátok, az igazságban élek, és hátat fordítok a hazugságnak, a megtévesztésnek és a képmutatásnak. Mutasd meg az előttem lévő utat, és bármilyen keskeny is legyen, nem félek rajta járni, amíg Veled lehetek.