Elengedni

„Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben. Fedd meg felebarátodat nyíltan, hogy ne viseld bűnének a terhét. Ne légy bosszúálló, és haragot ne tarts a népedhez tartozókkal szemben, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az ÚR.” 3Mózes 19:17–18

Mai igeszakaszunk közvetlenül kapcsolódik ahhoz a hiteles élethez, amelyre a kilencedik parancsolat hív bennünket: „Fedd meg nyíltan”. Az igazi keresztény egyik legfontosabb ismertetőjele a megbocsátásra való készség és a haragtartás elutasítása. Ugyanakkor nem szabad úgy tennünk, mintha ez könnyű lenne. Könnyű azt mondani: „Csak engedd el, és bízd Istenre!”, de ezt többnyire azok mondják, akik még nem tapasztalták meg, milyen mély sebeket tud okozni mások bűne.

Attól függően, hogy milyen súlyos volt az ellenünk elkövetett vétek – és ezen a földön bizony vannak rettenetes bűnök –, az igazi megbocsátás hosszú időt vehet igénybe. Mégis meg kell történnie, mert saját lelki egészségünk és teljességünk múlik rajta. A megbocsátás harmadik lépése, az adósság elengedése, messze a legnehezebb. Gyakran nem egyszer kell meghoznunk ezt a döntést, hanem újra és újra, különösen akkor, ha a másik ember nem ismeri el a vétkét, vagy nem kér bocsánatot.

Sokan ezen a ponton tiltakoznak: „Ne kérd tőlem, hogy ezt megbocsássam! Erre képtelen vagyok!” De mi a másik lehetőség? Ha nem bocsátasz meg, akkor nem engeded el a sérelmet. Ha nem engeded el, akkor továbbra is magadhoz kötöd. Valóban ezt akarod? Valóban tovább akarod hordozni azt, ami megsebzett? Segít rajtad a keserűség őrzése? A fájdalomhoz való ragaszkodás gyógyítja a szívedet? A megbocsátás megtagadása nem a másik embernek árt, hanem neked. Olyan, mintha mérget innál, és arra várnál, hogy a másik ember haljon bele.

A valóság az, hogy az a személy, aki vétkezett ellened, bűnös ember. Az ő bűne is azok közé tartozik, amelyek Isten Fiának halálát okozták. De ugyanígy a te bűneid és az én bűneim is. Mindannyian részesei vagyunk annak, ami Krisztust a keresztre vitte. Ezért minden bűn végső soron inkább Ellene irányul, mint ellenünk. És ha Ő, miközben véres kezeit szegek tartották a kereszten, képes volt így imádkozni: „Atyám, bocsáss meg nekik!”, akkor nekünk is ezt az utat kell választanunk.

Talán ma még nehéz kimondani. Holnap újra megpróbáljuk. És azután is. A megbocsátás sokszor nem egyszeri érzés, hanem újra és újra meghozott döntés.

A tartozás végső soron Isten dolga. Tedd az Ő kezébe, és hagyd ott. Bízd rá, hogy úgy rendezze el, ahogyan jónak látja. Ha ezt megteszed, a sérelem többé nem uralkodhat rajtad, és nem mérgezheti tovább az életedet.

Mindent megbocsátó Atyám! Fáj. Néha úgy érzem, még jobban fog fájni, ha elengedem. Mintha az elengedés azt jelentené, hogy már nem fontos, ami történt, vagy mintha azt állítanám, hogy nem sebzett meg. Pedig fontos volt, és valóban fájt. Mégis szeretnék megszabadulni ettől a tehertől. Azt szeretném, hogy Te szabadíts fel engem is, és azt is, aki vétkezett ellenem. Úgy döntök, hogy megbocsátok. Kérlek, segíts nekem!