...És csakis az igazságot...

„Mert ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.” Róma 10:9

Számtalan pszichológus, könyv és önsegítő guru állítja, hogy az első lépés a teljesség felé az, hogy őszintén szembenézz önmagaddal. Majdnem igazuk van. Ez valójában a második lépés. Amíg nem kezded elmondani az igazságot Istennek, amíg nem engeded, hogy világosságával bevilágítsa szíved sötét zugait, és olyan igazságokat tárjon fel előtted, amelyekről addig nem is tudtál, addig hiábavaló próbálkozás önmagadnak elmondani az igazságot.

Miután azonban ezt elkezdted, önmagadnak is ki kell mondanod azt. Megteheted hangosan, vagy leírhatod egy naplóba. Nagy segítséget jelenthet egy istenfélő támasz — egy lelkipásztor, tanácsadó, szülő vagy közeli barát —, aki meghallgat és visszajelez. Ez az egyik oka annak, hogy az alkoholisták és a függőségekkel küzdők olyan nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy elmondják a teljes igazságot önmagukról önmaguknak, Istennek és legalább még egy embernek. Tapasztalatuk szerint ez elengedhetetlen a gyógyuláshoz.

Tegyük fel például, hogy Isten egy napon így szól hozzád:

– Emlékszel arra, ami negyedik osztályban történt veled? Az késztetett arra, hogy zárkózottá válj, vagy éppen bizonyos módon viselkedj. Nézd meg, hogyan hatott ez a kapcsolataidra — erre is, arra is...

– Hűha! – válaszolod. – Erről fogalmam sem volt! Micsoda felismerés! Mostantól nem fogok többé így viselkedni!

Aztán telnek a napok, és legnagyobb bosszúságodra ugyanazok a gondolatok és viselkedésminták továbbra is hatással vannak rád. Sőt, megtörténhet az is, amiről Jakab 1:24 beszél: egyszerűen megfeledkezel arról a felismerésről, amely akkor olyan mély benyomást tett rád.

Ezért választottam ezt az igeverset, még akkor is, ha első pillantásra nem tűnik, hogy szorosan kapcsolódna a hazugság tilalmához. Megmutatja, milyen fontos kimondani azt, amit hiszünk.

Ne feledd: a régi gondolatok, vágyak és hamis meggyőződések, amelyek fogva tartottak bennünket, talán éveken át újra és újra ismétlődtek bennünk. Ahhoz, hogy szívünk valóban elhiggye az új igazságot, és annak megfelelően éljen, nekünk is újra és újra ismételnünk kell azt.

Csak ekkor kezdhetünk hitelesen élni nemcsak Isten előtt, hanem saját tükörképünk előtt is.

Most már készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk a mások előtti hitelesség keresztény alapértékét — egy sokkal összetettebb témát.

Az Igazság nagy Istene! Tudom, hogy amikor átadtam Neked a szívemet, elfogadtad azt, és egész lényemet a Magadénak tekintetted. Azt is tudom, hogy még rengeteget kell tanulnom. Kérlek, vezess úgy, hogy elég gyorsan növekedhessek, de elég lassan is, hogy össze ne roppanjak annak a sok hazugságnak a súlya alatt, amelyek szerint éltem, anélkül hogy egyáltalán tudtam volna róluk.