Isten ajándékainak használata másokért

“Becalél, Húr fiának, Úrínak fia a Júda nemzetségéből elkészítette mindazt, amit az ÚR parancsolt Mózesnek. És vele együtt dolgozott Oholíáb, Ahíszámák fia a Dán nemzetségéből, aki mester volt a faragásban, illetve a kék, bíborpiros és karmazsinfonál és lenfonál kötésében és hímzésében.” 2 Mózes 38,22–23

“Joppéban pedig volt egy nőtanítvány – név szerint Tábita, amely azt jelenti: Dorkász, azaz zerge –, aki sok jót tett, és alamizsnát osztogatott.” Cselekedetek 9,36

Amikor a nyolcadik parancsolat mélyén rejlő alapértékeket kutattuk, felfedeztük, hogy a parancsolat megtartásának lényege nem a lopás elkerülése, hanem az adás – legyen szó pénzről, időről vagy ajándékokról. Azt is felismertük, hogy az Istennek való adás mindig azt is jelenti, hogy adunk az embereknek. Ezzel az elvvel kapcsolatban most utoljára két olyan bibliai történetet nézünk meg, amelyek kevéssé ismert emberekről szólnak, akik ajándékaikat mások javára és Isten dicsőségére használták.

Becalél és Oholiáb azok a kézművesek, akiket a  Mózes 2. könyve a pusztában felépített gyönyörű szentély megalkotásának irányítóiként említ. Valószínűleg csendes, szerény emberek voltak. Bizonyosan nem tartották magukat annyira áldottnak, mint Mózes, Áron és Mirjiám. De a Biblia azt mondja, hogy maga Isten adta nekik a művészi képességüket. És gondoljunk csak azokra a névtelen emberekre, akik, a kalapálásban, a fonásban, a szövésben és a varrásban segítettek. Isten mindannyiukat ismeri, és egy nap mi is találkozni fogunk velük.

Ha van művészi tehetséged, adj hálát Istennek, és használd arra, hogy Őt dicsőítsd és magasztald, hogy mások is lássák és éljenek.

Tábita, vagyis Dorkász, „egyszerű háziasszony” volt, aki Joppé városában élt. Ha megkérdezték volna, valószínűleg nem tartotta volna magát különösebben tehetségesnek. Tudott varrni, ennyi volt. De ha bárki mást megkérdeztél volna, mit mondanának róla, akkor ő kedves szívéről beszéltek volna. Lehet, hogy ő nem tartotta a munkáját különösebben fontosnak, de nyilvánvalóan elég fontos volt Istennek ahhoz, hogy a neve bekerüljön azok közé a kevesek közé, akiket feltámasztottak a halálból!

Ha tudsz a kezeddel dolgozni, és kedves szíved van, adj hálát Istennek, és használd mindkettőt arra, hogy segíts másoknak, és Krisztus nevét és munkáját magasztald.

A keresztényeknek nincs szükségük lopni. Hozzáférésünk van a valaha álmodott legnagyobb kincstárhoz. Adjuk oda mind!

A kincstár Istene, megígérted, hogy megnyitod a mennyország ablakait, és áldásokat árasztasz. Kérem ezeket a barátaim és szomszédaim, az osztálytársaim és munkatársaim, az utcámon élő hajléktalanok és a kapuimban álló idegenek számára. Mutasd meg, hogyan segíthetek. Kész vagyok.