Adakozó szív

„Ne lopj!” 2Mózes 20:15

Amint azt már láttuk, a parancsolatok sokkal több kincset rejtenek magukban, mint amennyi első pillantásra látszik. Vegyük például ezt a parancsolatot. Kisgyermekként megtanuljuk, hogy nem szabad elvennünk azt, ami nem a miénk – sem más gyerekektől, sem édesanyánk pénztárcájából, sem a süteményes dobozból, sem az üzletekből. Mire iskolába kerülünk, a legtöbben már jól ismerjük ezt a szabályt.

Ahogy idősebbek leszünk, azt is megtanuljuk, hogy nemcsak kézzelfogható dolgokat lehet elvenni, amelyek nem a mieink. Nem tulajdonítjuk magunknak mások munkájának érdemét. Nem vonjuk magunkra a figyelmet akkor, amikor valaki másnak van itt az ideje a ragyogásra. Nem vesszük el az időt a szombat szent óráiból, és nem tartjuk vissza Istentől a tizedet. Anélkül, hogy büszkévé vagy önigazulttá válnánk emiatt, a legtöbben joggal érezhetjük úgy, hogy általában becsületesen élünk, és amikor mégis rájövünk, hogy hibáztunk, bocsánatot kérünk, és igyekszünk helyrehozni a kárt.

De ez a parancsolat még ennél is többet jelent.

Gondoltál már arra, hogy amikor Isten azt mondja, valamit ne tegyünk, akkor valójában az ellenkezőjére hív bennünket? És a lopás ellentéte nem egyszerűen az, hogy nem lopunk – hanem az, hogy adunk!

A következő néhány áhítatban részletesebben is megvizsgáljuk azokat a különböző módokat, amelyekkel Isten adakozásra bátorít bennünket.

A legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartanunk, hogy mindaz, amit adhatunk, eredetileg Istentől származik. Amikor pénzünket, időnket, képességeinket, szolgálatunkat vagy a szívünket adjuk neki, valójában csak azt adjuk vissza, amit először Ő adott nekünk. Aztán ahogy fejlődünk, növekszünk, és egyre több lesz, amit adhatunk, az is Tőle származik – nemcsak közvetlenül Tőle, hanem abból is, hogy korábban Neki adtunk, ha követni tudod ezt a körkörös gondolatmenetet.

A legnagyobb csoda pedig akkor történik majd, amikor azért, mert az elfodadás helyett az adakozást választottuk, emberekkel találkozunk a mennyben, akik ezt mondják: „Én azért vagyok itt, mert te ______.” Hihetetlen!

Nagylelkű Isten, Te adtál. Te adsz. Te adni fogsz. Mindenünk Tőled van, és mi magunk is. A föld és minden, ami rajta van. A testünk és a lelkünk. Még azt a szabadságot is Tőled kaptuk, hogy visszaadjunk Neked valamit – vagy éppen ne tegyük. Neked adom magam. Nem tudom, mit tudsz alkotni belőlem, de várom, hogy meglássam.