2026. augusztus 26., szerda
Bánj óvatosan az erővel!
„Ne paráználkodj!” 2Mózes 20:14
Készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk a hetedik parancsolatot is. Ahogyan a többi, első pillantásra ez is egyszerűnek tűnik. A mai társadalom általában úgy határozza meg a házasságtörést, mint nemi kapcsolatot létesíteni olyan valakivel, aki mással kötött házasságot. Tehát amíg ezt nem tesszük, biztonságban vagyunk, igaz? Jézus tanítványai is ezt gondolták. Akkor azonban Jézus elmondta nekik, hogy akár pusztán a gondolataikkal is követhetnek el házasságtörést, úgy, hogy senki sem szerez róla tudomást. Senki, kivéve Istent…
Valójában a szexualitás szentsége a keresztény élet egyik legalapvetőbb értéke. Mindössze három mennyei eredetű ajándék maradt meg számunkra az Édenből: a szombat, a munka, valamint a házasság és a családi kapcsolat. Mindháromban megvan a megváltás ereje, és mindhármat eltorzította, visszaélésre használta az ördög és a saját elhajló szívünk. Közülük azonban talán a szexualitás az, amely a leggyorsabban és legveszélyesebben válhat pusztító erővé.
A nemiség szent dolog. Arra rendeltetett, hogy az egyik legerőteljesebb és legmélyebben megindító módja legyen annak, hogy újra megsejthessünk valamit abból az egységből, amelyet az Istenség helyre akart állítani bennünk, valamint abból az összhangból, amelyet egykor Isten és az emberiség élvezett. A tisztátalanság és az erkölcstelenség minden formája romboló hatással van a lélekre, ezért úgy kell menekülnünk előle, mintha maga a megtestesült ördög volna.
Olyan ez, mint az elektromosság. Az is a természet szinte természetfeletti ereje. Ha nem tartják szigorú határok között, és nem kezelik a legnagyobb gondossággal, érintésre is ölhet. Akik villanyvezetékekkel, kábelekkel, feszültséggel és áramerősséggel dolgoznak, jól tudják, hogy egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség nemcsak az ő életükbe kerülhet, hanem másokéba is, ha elektromos tűz keletkezik.
Mégis gondolj csak bele, mennyi csodálatos áldást hoz a mindennapi életedbe az elektromosság, amikor a szigetelt vezetékeken belül áramlik! Lehet nélküle élni. Emberek milliói teszik ezt. Nem vásárol boldogságot. De rendkívül jó, hogy rendelkezésünkre áll, és hálát adhatunk érte Istennek.
Gondolj Isten parancsolataira úgy, mint szigetelt vezetékekre, amelyekben a legjobb áldásai áramlanak; azokon kívül azonban veszély leselkedik ránk még az önmagukban jó dolgok esetében is. A következő héten és még egy kicsit tovább ezt a parancsolatot fogjuk tanulmányozni, hogy olyan alapvető életértékeket fedezzünk fel benne, amelyekre talán soha nem gondoltál volna, hogy ebben az egyszerű vezetékben rejlenek: „Ne paráználkodj!”
Hatalmas Istenünk, amikor azt mondtad: „Szaporodjatok, és töltsétek be a földet!”, megengedtél nekünk valamit a Te teremtő erődből. Mély hálával fogadjuk ezt az ajándékot, ugyanakkor némi félelemmel is, mert láttuk már, milyen pusztító tüzeket képes okozni, ha rosszul használják. Taníts bennünket arra, hogy a szexualitással kapcsolatos kérdéseket úgy lássuk, ahogyan Te látod őket: a szeretet kérdéseiként. Ne ködös, romantikus ábrándokként, hanem valódi, erős, isteni szeretetként.