Az élet szentsége

„...hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatnák és megtalálhatnák, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint költőitek közül is mondták némelyek: Az ő nemzetsége vagyunk.” ApCsel 17:27–28

Nem számít, mit mondanak a természettudomány órán, az életnek egyetlen forrása van: Isten.

Ez egy különösen érdekes igeszakasz. Sok New Age vagy neopogány gondolkodású ember azt mondaná, hogy ugyanezt hiszi: Isten mindenben benne van... Isten maga minden. Valójában azonban ez éppen az ellenkezője annak, amit ez az ige mond. Isten nem mindenben van benne, hanem minden létező neki köszönheti a létét.

És ez nagy különbség.

A hindu hit például szentnek tart minden életet, és ebben van igazság. Az indoklás azonban torz. Ha valaki végtelen újjászületésekben hisz, és úgy gondolja, hogy legközelebb akár bogárként vagy tehénként is visszatérhet, akkor jobb, ha nem öl meg bogarakat vagy teheneket. Ha pedig Isten minden dologban jelen van, akkor talán imádkoznunk kellene a fához, mielőtt kivágjuk, hogy házat építsünk belőle.

A fundamentalisták – keresztények és más vallások követői egyaránt – joggal utasítják el ezt a gondolatot. Az ő érvelésük azonban szintén torzulhat. Úgy tekintenek Istenre, mint aki magasan felettünk van és világunkon teljesen kivül. Mintha egyáltalán nem lenne jelen itt, és csak azokhoz lenne közel, akik a „helyes szabályokat” a „helyes módon” követik. Ebből pedig könnyen az következhet, hogy büntetlenül pusztíthatunk, kizsákmányolhatjuk a földet, sőt akár azokat is ellenségként kezelhetjük, akik másként gondolkodnak.

Pál apostol az Apostolok cselekedeteiben a lényegre tapint, és ebben az egyetlen szakaszban védelmet találunk mindkét szélsőség ellen. Őbenne élünk. Ő nincs messze. Törődik velünk.

Ezért szent az élet. Nem azért, mert véletlenül „Istent ölhetjük meg”, hanem azért, mert olyasmit pusztíthatunk el, amit Isten szeret és fontosnak tart.

Az a keresztény, aki minden pillanatban Istent helyezi élete középpontjába, fokozatosan megtanulja szeretni azt, amit Isten szeret. A bolygót. Az állatokat. Minden egyes embert. A beteget. A haldoklót. És azt a magzatot is, akit Isten „alkot az anyja méhében” (vö. Zsolt 139).

Lehet, hogy különböző helyzetekben különböző döntések születnek, de ezek a döntések azért születnek meg, mert az ember őszintén Isten tetszését keresi, és azt akarja szeretni, amit Ő szeret.

És ha hibázunk, vigasztalást találhatunk abban, hogy ez a közeli Isten megbocsátó Isten is.

Istenem, aki fölöttem, alattam, mellettem és velem vagy, mutasd meg nekem szeretetedet. Vágyom arra, hogy úgy lássak, ahogyan Te látsz, és úgy szeressek, valamint úgy törődjek másokkal, ahogyan Te szeretsz és törődsz velük. Szeretném az életet szent ajándékként látni akkor is, amikor ebben a megtört világban nem tűnik szépnek vagy könnyűnek. Azt szeretném, hogy lényem legmélyén tudjam: Benned élek, Benned szeretek, Benned mozgok – a Te akaratod szerint.