Gondoskodj a családról

„Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét tiszteljék, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves Isten előtt. A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig reménységét Istenbe veti, és kitart a könyörgésben és imádságban éjjel és nappal. A kicsapongó életet élő pedig élve meghalt. Ezeket hirdesd, hogy feddhetetlenek legyenek. Ha pedig valaki az övéinek és főleg házanépének nem viseli gondját, az megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” 1Timóteus 5:3–8

Hűha, ez elég erőteljes kijelentés! Ha nem gondoskodunk a szükséget szenvedő családtagjainkról, akkor megtagadjuk a hitünket! Pál szerint ez még annál is rosszabb, mint ha valaki eleve nem hinne.

Ne feledd, hogy ez az első gyülekezetek korában íródott, amikor a hívők egyetlen családként tekintettek magukra, és megosztották egymással mindazt, amijük volt. Ha elolvasod a fejezet további részét, látni fogod, hogy szó esik az idősebb özvegyekről is, akiknek már nincsenek gyermekeik, akikről gondoskodhatnának, és akik „visszaadhatnak” valamit azáltal, hogy részt vesznek a gyülekezet szolgálatában, például az adományok szétosztásában.

Arra is emlékezz, hogy ez nem csupán azokra az özvegyekre vonatkozik, akiknek meghalt a férjük. Napjainkban ide tartozhatnak az elvált nők, az egyedülálló édesanyák és más hasonló helyzetben lévők is.

Az egyedülálló édesapák szintén. Sőt, mindenki, aki az élet alapvető szükségleteinek biztosításáért küzd.

Egyszer egy fiatal nő a gyülekezetben hallgatta, amint egy férfi szenvedélyesen kijelentette, hogy még szociális segélyre sem lenne szükség, mert az egyháznak kellene gondoskodnia a saját tagjairól. A nő magában ezt gondolta:

„Akkor most fel kellene állnom a gyülekezet előtt, és nyilvánosan elmondanom, milyen nehézségekkel küzdök? Ez nem ilyen egyszerű!”

Kérdés: Te és én vajon eléggé ismerjük a gyülekezetünk, közösségünk (vagy akár a családunk) tagjait ahhoz, hogy tudjuk, kinek van szüksége segítségre, és hogyan tudnánk azt a személyiségéhez és szükségleteihez igazodva, fájdalom vagy megszégyenítés nélkül megadni?

Nem tudnánk valamilyen olyan módszert kialakítani, amely hasonlít a bibliai kalászszedés gyakorlatához, ahol a szegények dolgozhattak, megőrizhették önbecsülésüket, miközben a tehetősebbek bőségének maradékából éltek?

Gondolkodj el ezen.

Látó Isten, nyisd meg a szememet. Segíts emlékeznem arra, hogy a szeretetszolgálat (az önzetlen szeretet) otthon kezdődik. Taníts meg úgy segíteni másoknak, hogy közben megőrizhessék önbecsülésüket. És segíts nekem is kegyelemmel elfogadni a segítséget, amikor szükségem van rá.