2026. augusztus 4., kedd
Mély és széles, mint a tenger
„Megharagudtak a pogányok, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy jutalmat adj szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek és azoknak, akik félik a te nevedet, kicsinyeknek és nagyoknak, és hogy elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják.” Jelenések 11:18
„Elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják.” Ez az ige sokakat meglep. Nem is tudják, hogy ott áll a Bibliában. Úgy gondolják, a keresztény ember egyetlen Istentől kapott feladata az emberek gondolkodásának megváltoztatása, hitre vezetése és annak segítése, hogy életüket Istenre bízzák. Hiszen a világ hamarosan úgyis tűz által pusztul el – akkor miért aggódnánk a klímaváltozás vagy a veszélyeztetett fajok egyre hosszabb listája miatt?
Pedig az az életforma, amelyet Isten Izráelnek adott, meglepően sok útmutatást tartalmazott a földről való gondoskodásra. Például minden hetedik évben a földnek is szombatja volt: egy teljes évnyi pihenés. Minden ötvenedik évben pedig újabb nyugalmi év következett.
Amikor a nép babiloni fogságba került, Isten egyik magyarázata az volt, hogy a föld nem kapta meg a neki járó szombatéveket nemzedékeken keresztül. Most pedig megkapja az elmaradt nyugalmat. A földnek is szüksége van pihenésre.
Isten a teremtés pillanatától kezdve törődik ezzel a bolygóval. Az Ő szava hívta létre, és Ő jónak mondta.
Az előző áhítatban ezt olvastuk: „Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségem hegyén, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” Ézsaiás 11:9
Különösen szeretem ezt a képet. A föld tele lesz Isten ismeretével, úgy, ahogyan a víz betölti a tengert.
Jelenleg azonban inkább azt látjuk, hogy a katasztrófa tölti be a világot. Olajszennyezések, túlhalászat, felelőtlen turizmus, hulladéklerakás és megszámlálhatatlanul sok más következménye a féktelen kapzsiságnak és nemtörődömségnek. Nem csoda, hogy a teremtett világ sóhajtozik, és várja Teremtője szabadítását.
Ha angyalok nyelvén szólunk, minden pénzünket a szegényeknek adjuk, hűségesen fizetjük a tizedet és megtartjuk a szombatot, de közben figyelmen kívül hagyjuk a föld pusztulását, vagy magunk is hozzájárulunk ahhoz, vajon melyik oldalon állunk majd, amikor Ő eljön?
Mit tehetünk azért, hogy a világ valóban beteljen Isten ismeretével?
Döntéseim által mit tettem ma az óceánokkal – akár ezen az egyetlen napon?
Tudom egyáltalán? Törődöm vele?
Szerető Őrzőm, a föld Teremtője, a világ Vándora, nyisd meg a szememet! Amikor nekünk adtad ezt a földet, és a szombatot annak ünneplésére, akkor annak minden szükségletére is gondoltál, nem csupán az enyémekre. Értesd meg velem, hogy még olyan apró dolgok is, mint az energiafelhasználásommal kapcsolatos döntéseim, hatással vannak a Te világodra. Segíts, hogy döntéseimmel a szombat üzenetét emeljem magasabbra, és ne tapossam azt a porba.