2026. július 31., péntek
Csak pihenj
"Adtam nekik rendelkezéseimet, és törvényeimet kijelentettem nekik, amelyeket ha megcselekszik az ember, él általuk. Nekik adtam szombatjaimat is, hogy legyenek jelül köztem és közöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR, az ő megszentelőjük." Ezékiel 20:11–12
"Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül legyenek köztem és köztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, a ti Istenetek." Ezékiel 20:20
Az egyik alapérték, amely a keresztényt jellemzi, az idővel való bánás. Isten alkotta, Isten adja, és Istennek megvannak a maga elképzelései arról, mire kellene fordítani. Azok a keresztények, akik ezt tudják, és valóban Istennek akarnak tetszeni, túlságosan is könnyen belesodródnak egyfajta „vallás-holizmusba": halálra hajszolják magukat (néha szó szerint), hogy megpróbáljanak minden embernek mindig segíteni, minden gyülekezeti munkát elvégezni, minden közösségi szolgálatot ellátni, és egyszerre kamatoztatni minden adottságukat (és néhány szomszédjukét is). Tudod, mit mondanak a tétlen kezekről, ugye? Sőt, ami még rosszabb: talán mindezt abban a reményben próbáljuk, hogy eléggé lenyűgözzük Istent ahhoz, hogy rávegyük: mentsen meg minket. Talán, ha elég sok jó cselekedetet viszünk véghez, azok majd lenyomják a rosszakat a mérlegen. Jó néhány vallás pontosan erre a felfogásra épül.
A KERESZTÉNYSÉG NEM TARTOZIK KÖZÉJÜK.
Talán mindennél rosszabb, amikor adventisták és más szombatünneplők a szombat „tökéletes" megtartását teszik olyan teljesítménnyé, amellyel Isten kegyét próbálják megvásárolni!
A negyedik parancsolat legjobban őrzött titka az, hogy ez az, amelyet nem csupán boldog-teremtésnapi ajándékként helyeztek oda mindenkinek — akár megérdemeljük, akár nem —, hanem a törvényeskedés elleni beépített biztosítékként. Tudod, Isten már megmondta nekünk — kétszer is, ugyanabban a fejezetben! —, hogy mire való a szombat. Aztán, ha bárkiben kétség maradt volna, Jézus elénk tárta, a Zsidókhoz írt levél szerzője pedig kifejtette (lásd Zsidók 4).
A szombat — mondja Isten — annak a jele, hogy ÉN VAGYOK Isten, és ÉN VAGYOK az, aki megszentel téged! Az üdvösséget nem veheted meg, nem adhatod el, nem dolgozhatod ki. Tegyünk hát így: vegyünk ki egy egész napot — a hetedik napot — minden hétből, és ne vásároljunk, ne adjunk el, ne dolgozzunk, csak hogy emlékeztessen téged arra, ki vagy te, és Ki vagyok Én.
Félsz, hogy nem vagy elég jó? Légy csendben. Megmondtam, hogy amit alkottam, az jó — emlékszel? Nyugodj meg bennem.
Félsz, hogy elveszíted az állásodat, vagy hogy nem találsz munkát? Ne aggódj. Gondom van rá, megígérem. Nyugodj meg bennem.
Félted a barátaidat, a családodat, a gyermekeidet? Csak bízd őket rám. Csak pihenj. Élvezd a napot!
Teremtő Isten, bárcsak ott lehettem volna azon a legelső szombaton! Várom az elsőt egy újjáteremtett földön. Addig is azonban — bármennyire is félrecsússzak a hét során, még ha meg is feledkeznék rólad (Isten őrizz!) — hozz vissza szombaton a biztos pontomra, az otthonomba. Emlékeztess, ki vagyok én, és ki vagy te. És… köszönöm.